Utazás

Hatvan éve kezdték építeni a falat, ami világokat választott el

Számos szökési kísérlet végződött a menekülők halálával

A fal első áldozatát nehéz megnevezni, mert az első, aki meghalt, valójában Ida Siekmann kelet-berlini nő volt, aki 1961. augusztus 22-én a határövezeten álló Bernauer Strasse 48. harmadik emeleti lakásának ablakából a nyugati oldalra kiugorva vesztette életét, de három nappal korábban a 47 éves Rudolf Urban Bernauer Strasse 1. alatti lakásából feleségével összekötött lepedőkön mászott nyugatra és eközben szerzett sérüléseket, amikbe szeptember 17-én szintén belehalt. Két nappal Siekmann halála után, augusztus 24-én, a 24 éves berlini szabót, Günter Litfint lőtték agyon közlekedési rendőrök: amikor közel az invalidenstrassei határátkelőhöz átúszott a határt jelentő Spree folyón, észrevették, és a már magát megadó, feltett kezű Litfint a folyóba lőtték, így ő az első áldozat, aki a nyílt tűzparancs miatt veszítette életét.

A nyugati sajtót is bejárta az egyik legmegrázóbb szökési kísérlet, ami 1962. augusztus 17-én történt, áldozata Peter Fechter, aki barátjával, Helmut Kulbeikkel próbált átszökni a falon, bő egysaroknyira a Zimmer strassei (a nyugatiak által csak Checkpoint Charlie-ként emlegetett) határátkelőtől. Míg Kulbeik átjutott, addig a falon éppen átmászó Fechterre tüzet nyitottak a keletnémet határőrök. Az alig 18 éves Fechter visszaesett a fal keleti oldalára az úgynevezett halálsávba, ahol több mint 50 percig könyörögve próbált segítséget kérni, de végül elvérzett, a határőrök már csak a holttestét hozták ki a határsávból. A szövetségi katonák nem mertek a keleti területre lépni, kénytelenek voltak a több sebből vérző, magára hagyott fiatalember halálát végignézni. Ez az eset sokkolta a nyugati világot, és rávilágított a fal kegyetlen mivoltára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A berlini falnál érvényben lévő tűzparancs utolsó áldozata az alig 20 éves mecklenburgi pincér, Chris Gueffroy volt, akit 1989. február 6-ra virradó éjszaka 10 lövés ért, amikor megpróbált nyugatra szökni a fal berlin-treptowi szakaszán (a határőr 150 keletnémet márka jutalmat kapott, ez akkoriban kb. 1000 forintnak felelt meg). A fal utolsó áldozata Winfried Freudenberg volt, aki házi készítésű hőlégballonnal menekült át a falon, azonban Nyugat-Berlinben lezuhant és szörnyethalt, 1989. március 8-án. A halálesetek fele a fal fennállásának első öt évében történt.

Lapozz!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...
Lifestyle
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a barátokkal töltött időről sem kell lemondani!
Fashion&Beauty
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus időszaka, és ismét hódítanak a feltűnő darabok, úgyhogy itt az...
Egészség
A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.
Sztárok
Lehet sokaknak elég furcsa ez, de Borbás Marcsi elég jóban van az exével.
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.