Utazás

Nézz az égre! A héten ekkor lesz látható az év leglátványosabb csillaghullása

Érdemes lesz az eget kémlelni a hét második felében, augusztus 12-13. éjjelén lesznek ugyanis a leglátványosabbak a Perseidák hullócsillagai.

2021-ben is jönnek a Perseidák

A Perseidák hullócsillagai az év legjobban megfigyelhető meteorzáporaként bukkannak fel az éjszakai égen. Óránként legalább 20-30 hullócsillagra lehet számítani a Perseidák maximumakor, ami idén csütörtök éjjel esedékes, de mivel a Perseida meteorraj tetőzése viszonylag hosszú ideig tart, így a környező éjszakákon, augusztus 11-én és 13-án éjjel is érdemes lesz az égboltot vizsgálni. A Perseidák sötétedéstől kezdődően, este 10 órától érkeznek az észak-keleti égbolt irányából. A felvillanások azonban a radiánstól távolabb, 40-50 fokra is feltűnhetnek. A Hold idén viszonylag korán nyugszik, tovább növelve a sikeres hullócsillagles esélyét. A különleges programhoz nem kell semmiféle bonyolult felszerelés vagy előképzettség, pusztán egy fényektől távoli megfigyelési helyszín, tiszta égbolt és persze egy csipetnyi türelem. Szerencsére az időjárás is kedvez majd nekünk, ugyanis az előrejelzések szerint tiszta lesz az égbolt.

A hullócsillagok valójában apró, többségében porszemcse méretű mikrometeoroiodok, amelyeket tipikusan üstökösök, olykor pedig aszteroidák szórtak szét Nap körüli pályájukon. A Föld éves keringésekor áthalad ezeken a lazán kötött, ritkás porfelhőkön, ütközve az üstökösök hátrahagyott törmelékével.

Tudj meg még többet a hullócsillagokról és a Perseidákról – lapozz!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Augusztus a hullócsillagok hónapja

Szórványos hullócsillagokat bármikor megtekinthetők az égen, azonban a gyakorlatban ezek elég ritkák. Megtekintésükre azonban sokkal jobb lehetőség kínálkozik, amikor a Föld évente menetrendszerűen áthalad egy-egy frissebb porfelhőn, amelyeket az utóbbi években-évtizedekben a belső-Naprendszerben járt üstökösök hagytak hátra. Az ilyenkor tapasztalható tömeges, rajszerű hullócsillagzáporokból több tucatot ismerünk, többek között a Quadrantidákat, a Geminidákat, a Leonidákat vagy a Perseidákat. Érdekesség, hogy nevüket a hullócsillagok beérkezési iránya által kijelölt csillagkép után kapták, a hullócsillagok látszólag az adott csillagkép egy radiánspontjából sugárzanak szét.

A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr.u. 36-ból származnak. Japán, kínai, koreai megfigyelések már a 8. és 9. században is előfordultak, később azonban a 12. század körül már csak szórványosan említik őket. Újkori újrafelfedezésük Adolphe Quetelet-nek köszönhető, aki 1835-ben Brüsszelben írta le először, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából sugárzódnak szét. A Perseidák elnevezés is innen eredeztethető.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.
Lifestyle
Mindannyian szeretnénk, hogy értékeljenek, szeressenek, és valódi, kölcsönös kapcsolatok vegyenek körül bennünket — ám nem mindenki közeledik tiszta szándékkal.
Lifestyle
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Fashion&Beauty
A ragyogó, egészséges bőr nemcsak önbizalmat ad, hanem árulkodik arról is, hogyan bánunk saját testünkkel.