Gyermekkori barátokból királyi szövetségesek: ettől különleges Harry és Eugénia kapcsolata

Édes négyes
Eugénia és Harry a királyi család kertjeiben játszva nőttek fel, és boldogan siklottak a havon, amikor családjukkal együtt síelni mentek külföldre. Bár az idősebb tesók, Beatrix és Vilmos is ott voltak mindeközben, mégsem tudott egyikük között sem olyan szoros és megértő kötelék kialakulni, mint Eugénia és Harry között. Mint kisebbik testvéreknek, nekik végig kellett nézniük, amikor Vilmos és Beatrix megtalálták saját útjukat az életben, na meg persze azt, hogy az idősebbek mindig nagyobb népszerűségnek örvendenek a családban. Ők voltak tehát a „fekete bárányok”, akik sokszor kilógtak a sorból, valamint akiknek el kellett viselniük azt is, amikor szüleik piszkos családi szennyesét kiteregette a sajtó. Harry apja, Károly azzal okozott botrányt, amikor összeszűrte a levet Kamillával, miközben még Diana férje volt, András és Sára pedig szintén elváltak egymástól, amikor házasságuk megromlott. Kevesen tudják, de Eugénia sokat segített Harrynek a párkeresésben is, nem egyszer szervezett neki randevúkat, és gyakran volt ő az a személy is, aki a béketeremtő szerepét töltötte be Harry és Vilmos között, mikor a testvérek feszült viszonyt ápoltak. Most azonban valami megváltozhatott, ugyanis még Eugénia sem tudja helyrehozni Vilmos és Harry kapcsolatát, olyan mélyen gyökeredzhet a probléma. Pedig a hercegnő állítólag remek tanácsokkal látja el kedvenc unokatestvérét, Harry pedig folyamatosan azt hangoztatja róla, mennyire bölcs volt már akkor is, amikor fiatalok voltak. A bizalom tehát fix közöttük, így Eugénia például az elsők között volt, aki megtudta, hogy Harry és Meghan egy párt alkotnak. Eugénia és Jack Brooksbank mindössze hat hónappal később házasodtak össze, mint Harry és Meghan, Jack és Harry választottja pedig csakugyan remekül kijöttek egymással, így a két pár gyakran ment dupla randevúra, amikor Harryék még Nagy-Britanniában tartózkodtak. Mint kiderült, Meghan és Eugénia már azelőtt ismerték egymást, mielőtt a korábbi színésznőt bemutatták volna a hercegnek, szóval nem tartott sokáig, hogy közeli barátnők legyenek a hercegnővel. Mindössze egyszer volt feszültség Harry és Eugénia között, már amiről a sajtó tud: 2018-ban Harry és Meghan nagyon megalázta a hercegnőt, amikor Harryék épp Eugénia esküvőjén jelentették be, hogy babát várnak.
























