Lifestyle

Ledöbbent a fiatal lány, amikor megtudta, hogy két évvel idősebb bátyja igazából az ikertestvére

Nem csodáljuk, hogyha elsőre te is csak vakargatod a fejed a cikk címét olvasgatva, de ígérjük, hogy van észszerű magyarázata a dolognak.

Ikrek két év korkülönbséggel

Igencsak furcsa vallomást tett egy fiatal lány a TikTokon, elmondása szerint ugyanis van egy nála két évvel idősebb ikertestvére. Maga is elmondta, hogy természetesen ezzel az információval általában sokkolja a környezetét, sokan zavarba jönnek, mikor megtudják, hiszen elsőre nagyon nem áll össze a kép, de talán pont ezért is lett olyan népszerű az erről szóló videója a közösségi oldalon.

A @sar_sarge nevű TikTok-felhasználó videójában arról beszél, hogy bár a bátyjával ikertestvérek, két év korkülönbség van köztük. Milliók álltak értetlenül az esethez, ezért a lány magyarázatot is adott: a testvérpár mesterséges megtermékenyítéssel, egészen konkrétan in vitro fertilizációs eljárással, köznapi néven lombikbébiként fogant meg, azonban míg a bátyját azonnal visszatették az édesanyjuk méhébe, hogy kifejlődhessen és megszülessen, addig azt az embriót, amiből később ő lett, lefagyasztották, édesanyja pedig csak két évvel később „használta fel”. Ezzel az eljárással a lány és bátyja úgyszolván kétpetéjű ikrek, azaz nem hasonlítanak genetikailag jobban egymásra, mint bármely másik, nem iker testvérpár.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy következő videóban további részleteket árult el a lány. Ebből kiderül, hogy a testvérek csak nagyobb korukban értesültek a világra jövetelükkel kapcsolatos részletekről.


A véletlen hozta össze a testvéreket, akiknek ugyanaz a férfi volt a biológiai apjuk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...