Utazás

A nő kiment a reptérre a gépéhez, s ekkor jött rá, hogy a járat csak egy év múlva indul

Nagyot koppant, amikor kiért a reptérre

Alexia Portmann Horvátországban nyaralt, és jól megérdemelt vakációja végeztével arra készült, hogy visszatérjen az Egyesült Királyságba, Londonba. Általában néhány egyszerű műveletet kell csak végrehajtanunk, hogy egy nyaralást követően hazajussunk. Ezek közül az első, hogy helyet foglaljunk magunknak egy repülőgépen - csak hát lehetőség szerint nekünk megfelelő járatot kell választanunk, ideértve a megfelelő időpontot is. Alexia éppen itt vétett végzetesnek bizonyuló hibát, és erre csak akkor jött rá, amikor a repülőtérre sietett, hogy felszálljon a gépére.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A fiatal nő döbbenten tapasztalta, hogy nem indul a járata. Nem is indulhatott, mivel egy olyan gépre foglalt helyet, mely kerek egy esztendővel később indult. Így aztán Alexia egy ideig még ott ragadt Horvátországban. Lehetséges, hogy belebotlott néhány kedves magyarba is, hiszen most rengeteg honfitársunk nyaral déli szomszédunknál. Akárhogy is, mi azért reménykedünk benne, hogy hősnőnk - akit derült égből villámcsapásként ért a brutális bénázás - azóta hazajutott valahogy.

Fotó: Pexels

Megmentették a 72 éves asszony életét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...