Sztárok

A Lőrincz testvérek kéz a kézben meneteltek el az olimpiai döntőig – Megszólalt büszke édesanyjuk

Nincsen jelenleg náluk büszkébb család

A büszke édesanya, Anikó dolgozott kedden, amikor Tamás megszerezte az első olimpiai aranyérmét, de munkahelyén is követni tudta fiai teljesítményét. „Egy budapesti hotel konyháján dolgozom, kivetítőn néztük az olimpiát, s itt is mindenki szurkolt a fiaimnak. Nagyon boldog vagyok, rengeteget sírtam ma” – mesélte a Blikknek az anyuka, akinek régi vágya teljesült. „Az volt az álmom, hogy mindkét fiam olimpiai érmet nyer. Tudták ezt jól ők is, s hihetetlen, hogy valóra vált a vágyunk” – mondta el Anikó, aki sertéspörkölttel, nokedlivel és kovászos uborkával várja a gyerekeit haza.

Hasonlóan vélekedett édesapjuk is. „Az volt a kívánságom, hogy Tamás álma teljesüljön, hiszen mindent megnyert már, csak az olimpia hiányzott” – nyilatkozta Lőrincz József, aki idősebbik fia családjánál nézte a keddi mérkőzéseket.

A sportoló testvérpárnak nemcsak szüleik szurkoltak idehaza, de családjaik is: mindketten házasok és már édesapák is. Tamás és Európa-bajnok ezüstérmes birkózó felesége, Emese kislánya, Dóri 2017-ben született meg, 2019-ben pedig megérkezett a kis Marci.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Minden mérkőzésre úgy mentem fel, hogy arra gondoltam: otthon van a feleségem, a két gyönyörű gyermekem, és négy éve hagyom ott őket folyamatos edzőtáborozás miatt, és az nem lehet, hogy én ne menjek itt végig, minden mérkőzésre úgy mentem fel, hogy láttam az arcukat, csak értük küzdöttem. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült” – mondta Lőrincz Tamás, miután bekerült a döntőbe.

Lőrincz Viktor életét, felesége Vivien és tavaly augusztusban született kislánya, Anna aranyozza be.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.
Home&Design
A hálószoba a legtöbbünk számára egyet jelent a kikapcsolódással, a pihenéssel és a relaxálással – egy nyugodt menedék, ahol nagyot sóhajthatunk lefekvés előtt, és feltöltődve készülhetünk a ránk...
Sztárok
Ma már elindul a Házasság első látásra a TV2-n, ami ismét nagy hullámokat fog generálni.
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!