Sztárok

A Lőrincz testvérek kéz a kézben meneteltek el az olimpiai döntőig – Megszólalt büszke édesanyjuk

Hogyan tovább?

A 34 éves Lőrincz Tamás a legtöbb érmet szerzett magyar birkózó, az olimpiai döntője után azt nyilatkozta, egyelőre nem tudja, hogyan tovább, de az biztos, hogy ez volt az utolsó olimpiája. Öccsének, Viktornak azonban más tervei vannak, azt gondolta, ő lesz a bátyja edzője, aki felkészíti őt a 2024-es párizsi olimpiára. „Mondtam neki, hogy három év van még benne, szóval lehet, hogy az lesz, mint Rio után, és én rugdosom őt” – fogalmazott a fiatalabbik Lőrincz fiú, aki amúgy is mindig felnézett testvérére.

Cegléden ő volt előttem mindig a példa, láttam, hogy honnan indult és hova jutott. Folyamatosan küzdötte le az akadályokat, meg tudta csinálni, számomra ő volt az inspiráció, hogy én is képes lehetek rá, és hogy ketten csináljuk meg úgy, hogy ott vagyunk egymásnak. Bízom abban, hogy egy kis szerepem nekem is van az arany érmében. Mindkettőnknek nehéz volt, Rio után semmiképp sem engedtem volna neki, hogy visszavonuljon. Mert mi össze vagyunk kötve, együtt járunk edzésre és onnan haza, hétvégén is sokat vagyunk együtt. Üres lett volna a felkészülésem, ha nincs ott. Láttam, hogy mire képes, már abban az évben bebizonyította, hogy van még keresnivalója, nekem az volt a dolgom, hogy elhitessem vele. De nem kellett sokat győzködnöm, profi sportoló” – nyilatkozta Lőrincz Viktor.

A legnagyobbak – Michael Phelps, Cseh Laci és Caeleb Dressel – is elismerik a magyar klasszist. Milák Kristóf 21 évesen, élete első olimpiáján számos emlékezetes pillanatot okozott és kiemelkedő eredményeket ért el. Cikkünkben összeszedtük, milyen út vezetett idáig.

Leadfotó: instagram.com/lorincztomi12

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Főként az androidos mobilok tulajdonosainak életét keserítheti meg a SoumniBot nevű kártevő, mely képes ellopni az adott eszköz IP-címét, fiókadatait, névjegyeit, SMS-eit, fényképeit és videóit is.
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?