Ő lehet a trónörökös, nem Vilmos? Állítólag ez a férfi Károly és Kamilla eltitkolt szerelemgyermeke

Mekkora a hasonlóság?

Simon sztorija szerint egyébként a királynő szolgálatában álló két alkalmazottnak adták őt örökbe, nagyszülei pedig Winifred és Ernest voltak, akik szakácsként és kertészként dolgoztak a palotánál, végül 18 hónapos korában Karen és David Day fogadta őt örökbe, akik felnevelték Simont. A férfi már egy Facebook oldalt is létrehozott, ahol folyamatosan képekkel próbálja bizonyítani a hasonlóságot szülei és közte, ez azonban eddig nem hozott előrelépést az ügyében. Simon teóriája egyébként több sebből is vérzik: szerinte szülei 1965-ben találkoztak először Winston Churcill temetésén, de a valóságban Károly és Kamilla csak 1970-ben ismerkedett meg egymással egy pólómérkőzésen, arról pedig egy képes bizonyíték sincs, hogy a hercegné 1966-ban terhes lett volna.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton egyik csúcspontjaként könyvelhető el a nagyvásznon ma már szinte sosem látható film, A sejk fia vetítése, ami a hollywoodi némafilm korszak emblematikus alkotása, nekünk viszont elsősorban a női főszereplő miatt kihagyhatatlan.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.