Lifestyle

Ez lesz Ferenc pápa budapesti programja

Ferenc pápa részt vesz majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén. Most nyilvánosságra hozták a Szentatya budapesti és szlovákiai látogatásának programját.

A pápa budapesti látogatása

Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti és szlovákiai látogatásának programját – közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága az MTI-vel szerdán. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt vesz a katolikus világesemény záró szentmiséjén.

A titkárság tájékoztatása szerint huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Mint írták, szeptember 12-én reggel nyolc óra előtt érkezik meg a pápát szállító repülőgép a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A hivatalos köszöntők után a katolikus egyházfő találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután 10 órától Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselőit és a zsidó közösségek képviselőit. A Szentatya mindkét rendezvényen beszédet mond. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa celebrál.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 14.30-tól búcsúceremónia lesz, majd a katolikus egyházfő indul tovább Pozsonyba. Háromnapos szlovákiai látogatásán egyházi és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi Kassa és Eperjes városát, szeptember 15-én pedig szentmisét tart a sasvári (Sastín) pálos kegyhelyen.

Ferenc pápa

Bajnoknak lenni nem pusztán erkölcsi győzelmet jelent, de jelentékeny anyagi vonzata is van annak, ha egy sportoló a szakma csúcsára érkezik.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.