Sztárok

A pályán állt meg a szíve a legendás magyar focistának – Fehér Miklós még mindig csak 42 éves lenne

Néma csend

Temetésén a portugálok több jeles képviselője is megjelent, így a legendás Eusébio, valamint volt csapattársai. Sírjában relikviákat helyeztek el, egyebek mellett Fehér Miklós mezét, egykori csapatainak sáljait, valamint annak a stadionnak a gyepéből egy darabot őriztek, ahol utolsó meccsén pályára lépett. Pár évvel később megrázó hír jelent meg, miszerint három ereklye eltűnt az üveglap alól.

Emlékét nemcsak a családtagok – szülei és egykori menyasszonya –, hanem barátai, csapattársai és az egész labdarúgóközösség őrzi. A portugál Benfica sztárklub, Fehér utolsó egyesülete a tragédia után visszavonultatta a 29-es mezt, amit ezek után már soha többé senki nem viselhet a klubnál, valamint a klub stadionjában mellszobrot állítottak a tiszteletére.

2009. október 9-én a magyar válogatott a portugálokkal mérkőzött világbajnoki selejtezőn, ami előtt az akkor átadott, Fehér Miklóst ábrázoló bronzszobrot is megkoszorúzták. Természetesen Győrben is méltóképpen őrzik az emlékét. Emlékmúzeumot hoztak létre a tiszteletére, valamint minden évben emléktornát is rendeznek, valamint a klub utánpótlás akadémiája az ő nevét viseli.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre” – nyilatkozta szerényen Fehér Miklós 2000 októberében, egy nagy meccs után, a Litvánia elleni 6-1-es győzelmet hozó vb-selejtezőt követően, amelyen ő három gólt szerzett. Emléke az elmúlt 17 évben sem fakult.

Valószínűleg sokunk emlékében él még az ikonikus duó, az ördög jobb és bal keze, akik megint dühbe jönnek. Sajnos 2016-ban elhunyt mindannyiunk kedvencét, Bud Spencert. Terence Hill, azonban nem csak egy általa nagyon kedvelt színészt, hanem legjobb barátját veszítette el, akiről úgy tűnik, hogy egy napra sem feledkezik meg.

Leadfotó: facebook.com/hplusz

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.
Lifestyle
A nyári locsolás könnyen megdobhatja a vízszámlát, pedig nem kell minden alkalommal literszámra áztatni a kertet. Néhány egyszerű változtatással meglepően sok vizet takaríthatsz meg, és a növények...
Lifestyle
Rengeteg nyugdíjazáshoz közeledő embert kérdezi, hogy emelkedhet-e a korhatár a jövőben, és mire kell majd számítania.
Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...