Több mint kétszázat azonosítottak: ezek a hosszú Covid-19 leggyakoribb tünetei

A koronavírus okozta betegségről elkészült az eddigi legnagyobb nemzetközi tanulmány, amelyben a kutatók a hosszú Covid-19 több mint 200 tünetét azonosították.

Hosszútávú következmények, szövődmények

Ahogyan maga a koronavírus okozta betegség is különböző tüneteket vált ki az egyes embereknél (láz, száraz köhögés, fáradékonyság, torokfájás, szaglás/ízlelés elvesztése stb.), úgy szintén eltérő tüneteket produkálhatnak azok, akik már átestek a betegségen. A szakemberek folyamatosan kutatják a hosszú Covid-19 tüneteit, most pedig a legújabb tanulmányban 200 ilyet azonosítottak, amit a The Lancet című orvostudományi folyóirat EClinical Medicine szakfolyóiratában tettek közzé – írja a HVG. Ebből kiderül, hogy a fertőzés hosszútávú következményeinek számtalan tünete kiterjed a test tíz szervrendszerére, a tünetek harmada pedig legalább hat hónapig tart a vírus lefolyása után is. A kutatás során 56 országból 3762 alanyt vizsgáltak, akiknél igazolták a hosszú Covid-19-et – összesen 203 tünetet azonosítottak, ezek közül pedig a leggyakoribb a fáradtság, valamint a fizikális vagy mentális megerőltetés utáni egészségromlás és az agyköd volt, de akadt más is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a részletekért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...