Mégis mit akar ezzel elérni? Harry versenybe szállt Vilmossal, mindenkit meglepett, miért

Nem a hagyományos módon csinálná

Angela úgy véli, hogy Harryben van némi bizonyítási vágy: igenis szeretne a királyi családhoz méltó tevékenységeket csinálni, úgy, hogy arra nagyanyja és anyja is büszke legyen odafenn, ám mindezt nem a hagyományos módon csinálná, hanem immáron vérbeli kaliforniaiként: erőt és hatalmat sugározva. Harry szeretné megmutatni a világnak, hogy bár a trónt minden bizonnyal soha sem foglalhatja el, mégis végleg leszámolna az „örök második” szereppel, ami egész életét végig kísérte. Nem szeretne többé ő lenni a tartalék örökös, a maga módján viszont a legnagyobbá szeretne válni, persze saját keretein belül: jóval kisebb célokat tűz ki maga elé munkásságában, mint amelyet Vilmos és Károly meg tud valósítani, hiszen jobb anyagi háttér áll mögöttük, ám ennek ellenére is kiaknázná tehetségét és hírnevét, amit valami jóra szeretne felhasználni. A hírek szerint egyébként a sussexi hercegi pár szeptemberben együtt térnek majd vissza az Egyesült Királyságban egy újabb, Diana tiszteletére tartott megemlékezésre, a családhoz közeli források szerint pedig mindenki abban reménykedik, hogy a nagy találkozáskor Vilmos és Harry, valamint Katalin és Meghan egyszer s mindenkorra pontot tehetnek viszálykodásuk végére, és ismét közelebb kerülnek majd egymáshoz Erzsébet, az egész monarchia, na meg persze a saját érdekükben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 23 éves Paris Jackson hosszú idő után először vallott egy interjúban arról, milyen volt felnőni a popsztár gyermekeként és a grandiózus mesebirtokon, amelynek vélt vagy valós történetei annyira megosztják a világot.

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...