Sztárok

„Jó estét, jó szurkolást!” – 18 éve nem halljuk már Knézy Jenő szállóigévé vált köszönését

Túl hamar jött el számára a vég

Szállóigévé vált köszöntése volt a „Jó estét, jó szurkolást!”, amit ő maga talált ki, és később le is védetett. Rengeteg aranyköpés is származik tőle, senki más szájából nem hangozhatott volna el, hogy „Hatalmasak ezek a belga játékosok, betöltik az egész képernyőt”, vagy hogy „Lyukat rúgott, nagyon rossz megoldás!”.

Három évtizedes kimagasló szakmai munkája elismeréseképpen az MNK Sport Érdeméremmel és a Kiváló Munkáért kitüntetéssel jutalmazták, 2003-ban pedig a Magyar Televízió életműdíjjal tüntette ki. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta, a kitüntetést a riporter betegágyánál vehette már csak át.

Az 58 esztendős riporternél 2003 áprilisában diagnosztizáltak gyomorrákot. Betegségéről először a Nemzeti Sportban megjelent interjúban beszélt nyilvánosan. „Soha nem voltam beteg, még az influenza is elkerült, jó fizikumú erős férfi vagyok, illetve voltam. Furcsa az ember, érzi, hogy baj van, aztán csak elhessegeti magától. Láttam én a tükörben hogy beesett az arcom, hogy rengeteget fogytam, de azt mondogattam, fáradt vagyok, nyúzott, majd kipihenem magam. De az önámítás mindössze két hétig tartott, amikor közölték velem, hogy rosszindulatú daganatot találtak a szervezetemben. Az ilyesmit nehéz felfogni. Sírtam egy keveset, de úgy, hogy ne lássa senki” – mondta ekkor.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Knézy Jenő és családja az utolsó pillanatig bízott a gyógyulásában, még akkor is, amikor az orvosok már tudták, nincs remény. Először a közeli családtagjaival közölték a rossz hírt, amit a sportriporter felesége képtelen volt elmondani férjének, ezért lányára hárult a feladat. Két hónappal a betegség megállapítása után, 2003. június 17-én hunyt el, élete 59. évében. Egy ország gyászolta és hiányolja a mai napig.

Aigner Szilárd életfelfogásaként derűs napot kívánt mindenkinek, ezt a hagyományt pedig özvegye, Pártai Lucia is viszi tovább.

Leadfotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...
Lifestyle
Amikor odakint szakad az eső vagy süvít a metsző szél, a gondolata is riasztó annak, hogy sporttáskát ragadjunk, átöltözzünk, és elinduljunk az edzőterembe, vagy nekiálljunk a hidegben futni, ezért...
Lifestyle
A nagyik pörköltje általában mindig isteni, de mekkora gondot okozhat a sorrend és az ízesítés?
Lifestyle
Vigyázz, mert ha ezt az alapanyagot a mikróba teszed, akkor az óriásit tud robbanni.
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...