Sztárok

Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett a hollywoodi színésznő

Egy héttel a súlyos baleset után hunyt el. 65 éves volt.

Elhunyt Lisa Banes

Egy roller gázolta el New York-ban Lisa Banest, aki többek között a Koktél és a Holtodiglan című népszerű filmekben is szerepelt. A 65 éves színésznő szabályosan kelt át a zebrán még június 4-én, amikor egy elektromos roller (de az is előfordulhat, hogy egy robogó) elütötte. A tettes elhagyta a helyszínt, még folyik a nyomozás az ügyben, a gázolót azóta is keresik. Banest azonnal kórházba szállították, több mint egy hétig küzdöttek az éltéért, de hétfőn belehalt a sérüléseibe.

Halálhírét az ügynöke jelentette be, aki elárulta, a színésznőnek az agya sérült meg olyan mértékben, hogy abból már nem tudott felépülni. „Megszakad a szívünk Lisa tragikus és értelmetlen halála miatt” – mondta el David Williams az NBC-nek, hozzátéve, hogy ügyfele kedves és nagylelkű volt, aki teljesen elkötelezett volt a családja, a barátai és a munkája mellett, akár a színpadon, akár a kamera előtt játszott.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Lisa Banes a nyolcvanas évek óta játszott színházban és filmekben, sikeres Broadway-színésznő volt. Első jelentősebb filmszerepét a Koktélban kapta: ő alakította Tom Cruise idősebb barátnőjét. Később főleg tévésorozatokban játszott színházi munkái mellett, de felbukkant A vadnyugat fiai című westernben, a Miami rapszódia című, Sarah Jessica Parker főszereplésével készült romantikus vígjátékban és a Kevin Costner-es Szitakötőben is. David Fincher thrillerében, a Holtodiglanban a hősnő, Amy anyját játszotta.

Nyugodjon békében!

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Utazás
Az előttünk álló hétvégén újra fel kell készülnünk a fagyos időjárásra és a havazásra/ónos esőre is, de vajon január második felében végre fellélegezhetünk?
Sztárok
Meghan Markle és Harry herceg látszólag idilli házasságban élnek, ám a szakértők, illetve a szemfüles rajongók nem kevés repedést vélnek felfedezni a kapcsolatukban.
Utazás
Az autó szélvédőjére fagyott jég sokaknak okoz kellemetlen perceket a mostani ítéletidőben, a NASA korábbi mérnöke azonban nemrég ismertetett egy módszert, mellyel pillanatok alatt áthidalható a...
Sztárok
Január 26-án indul a TV2-n a nagy sikerű párkereső reality, A Nagy Ő következő évada, melynek címszerepében Stohl András lesz látható. A színész-műsorvezető nemrég elmondta, kinek az ötlete volt,...
Home&Design
Sok fejfájástól fog megkímélni ha befektetsz ezekbe a kanapékba.
Lifestyle
Rengeteg olyan ruhaanyag van, aminek a nevét nap, mint nap halljuk, és amik a webshopok leírásaiban is újra és újra felbukkannak, mégis, sokszor nem világos, milyen anyagról is van szó igazából....