Sztárok

Sosem találnád ki, melyik férfisztárral találkozgat mostanában Angelina Jolie

Egy üveg bor is lapult a zsebében

A Page Six beszámolója szerint Jolie zsebében egy üveg bor is lapult, amikor felkereste az ismert tévé- és színházi színészt. A bulvárlap beszámolója szerint a világsztár három órán át maradt Miller apartmanjában. Jolie és Miller közös története több mint két évtizedre nyúlik vissza. Először az Adatrablók című 1995-ös mözi forgatásán találkoztak, ám munkakapcsolatuk viharos gyorsasággal érett szerelemmé. 1996 márciusában már ki is mondták egymásnak a boldogító igent. Esküvőjük híre már csak azért is meglepte az amerikai közvéleményt, mert Jolie mindössze húsz esztendős volt, amikor Miller bekötötte a fejét. Megrökönyödést keltett továbbá az is, hogy az akkor még csupán szárnyait bontogató színésznő a saját vérével írta rá Johnny Lee Miller nevét egy fehér pólóra. Szerelmük azonban nem bizonyult maradandónak, 1997-ben már külön is váltak egymástól. Hivatalosan 1999-ben mondták ki a válásukat és a fáma szerint kapcsolatukat az mérgezte meg, hogy munkájukból kifolyólag kevés időt tudtak egymásra szánni.

Jolie az elmúlt időszakban sem magánéleti, sem szakmai fronton nem mondhatta magát szerencsésnek. Másik exférjével, Brad Pitt-tel évek óta ádáz küzdelmet folytatnak gyermekeik felügyeleti jogaiért, és miközben a népszerű színészt több hölggyel is összeboronálták már a válás óta, Jolie szerelmi életéről semmit sem tudni. Lehet, hogy a színésznőn most úrrá lett a nosztalgia, és úgy látja, nincs más hátra, fel kell élesztenie egy megsárgult emlékű románcot? Biztosan ez a legjobb megoldás arra, hogy felálljon a padlóról és végleg eltörölje az elmúlt évek keserű emlékét?

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Régóta pletykálják, hogy valójában nem is Károly walesi herceg nemzette a 36 éves Harry-t.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amikor beköszönt az első igazi őszi hideg, semmi sem melegíti át jobban a testet és a lelket, mint egy gőzölgő, tápláló tál leves. A hideg napok tökéletes alkalmat teremtenek arra, hogy végre...
Sztárok
A Született feleségek egykori gyereksztárja már rég nem az a bájos kisfiú, akit annak idején a Lila akác közben megismerhettünk: Mason Vale Cotton 24 évesen kifejezetten jóképű fiatalemberré érett.
Fashion&Beauty
Egykor sokan inkább elkerülték, ma viszont újra a divatrajongók kedvence. A retró hangulatú darab nemcsak kényelmes, hanem meglepően elegáns összeállítások alapja is lehet – ráadásul megfelelő...
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...