Hajók és repülőgépek tűnnek el minden magyarázat nélkül a Sárkány-háromszögben

Senki sem tudja, mi történik ott

Az 1940-1950-es években számos halászhajó, valamint több mint öt katonai hajó is eltűnt a tengerben a Miyake-sziget és az Iwo Jima közötti területen. Éppen ezért Japán egy kutatóhajót küldött a területre 1952-ben, hogy a fedélzetén lévő szakemberek kivizsgálják a korábban nyom nélkül eltűnt hajók eseteit a Sárkány-háromszögben. A 31 fős legénységgel rendelkező kutatóhajónak azonban szintén nyoma veszett, teljes legénységével együtt. A Kaio Maru No.5 nevű hajó roncsa később előkerült, a legénység viszont nem. Az eseményt követően a japán kormány a területet különösen veszélyesnek nyilvánította a tengeri utakhoz és áruszállításhoz. Az Ördög-tenger nevét a víz felszíne alatt élő sárkányokról kapta, amik a kínai mesékben is szerepelnek. A mesék szerint a tengeri sárkányok hajókat támadnak meg, hogy enyhítsenek éhségükön – ezek a történetek egyébként jóval az első bejelentett esetek előtti időből származnak, úgy Krisztus előtti 1000-re tehetők. Mivel a sárkányok mitikus lények, a mesékben lévő jelenlétük óriási hatást gyakorolt a későbbi legendákra és titokzatos történetekre is. Ezért van az, hogy az Ördög-tengerhez kapcsolódó babonák már évszázadok óta kísértik a japánokat, akik nem igazán mernek az óceán ezen részén áthaladni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Természetesen legalább annyi tudományos magyarázat is felmerült már a Sárkány-háromszög rejtélyére, mint amennyi paranormális. Néhány tudós, mint amilyen Ivan Sanderson is, azt hangsúlyozza, hogy a hajók eltűnéseiért a forró és hideg áramlások okolhatók, amelyek elektromágneses zavarokat is okozhatnak, amik csapdába ejtik az elhaladó hajókat, valamint összezavarják a műszereket. Egy másik hipotézis szerint a hajók eltűnéséért a tenger alatti vulkán a felelős, ez pedig nemcsak a baleseteket, de a tűzokádókról szóló legendákat is megmagyarázná. A tenger alatti vulkánok és szeizmikus tevékenységek miatt a tengeri tudósok szerint a térségben található szigetek gyakran hirtelen eltűnnek, míg az újak ugyanilyen gyorsan megjelenhetnek. Egy másik tudományos kutatás szerint a terület tengerfeneke metánhidrátokkal van tele, az ezeknek köszönhető tevékenységek, mint a robbanás pedig bármilyen eszközt megsemmisíthet anélkül, hogy annak nyoma lenne. Pontos, tudományos bizonyítékokkal alátámasztott magyarázat azonban a mai napig nem létezik arra vonatkozóan, mi is állhat a rejtély hátterében.

A megrázó eseményre ráadásul egy kórház előtt került sor.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.