Lifestyle

Újraházasodók tanácsai: íme 5 tipp, ami megmenti a kihűlt kapcsolatokat

Az esetek többségében azok, akik válásra adják a fejüket, valóban elválnak és elkönyvelik ezt úgy, hogy a házasságuk kudarcba fulladt, sőt, sokkal jobb lesz a másik fél nélkül, ám akadnak kivételes helyzetek is. Vannak olyan "szerencsés" párok, akik azt vallják, hogy a káposzta felmelegítve is jó, így válásuk után visszataláltak korábbi partnerükhöz a 'holtomiglan-holtodiglan' reményében. Hogy ez működhet-e? Szerintük igen. Itt vannak a tanácsaik.

Tippek az újrakezdéshez

1. A szomszéd kertje mindig zöldebb?

"A feleségemmel 17 évesen már össze is házasodtunk. Mindent elsöprő szerelem volt, ám 40 éves korunk környékén mind a ketten elkezdtük megkérdőjelezni azt, hogy ez egy működőképes kapcsolat, így végül beadtam a válókeresetet. Azt terveztük, hogy a válás után is jóban maradunk, ám ez nem jött össze. Sok volt a vita, keserűség, sérelem. Pár év múlva megtudtam, hogy haldoklik a közös házi kedvencünk, így átmentem az exemékhez. Iszonyú jókat beszélgettünk, majd mind a kettőnk fejében kigyulladt a lámpa: Mi tényleg összetartozunk, a szomszéd kertje pedig nem zöldebb. Nagyon lassan és megfontoltan kezdtük újra, de most már ki merem jelenteni, hogy bolodgabbak vagyunk, mint valaha."

2. Érzelmi intelligencia fejlesztése

"Több problémánk is volt egyszerre, a pénztől kezdve a betegségig. A végén már szinte utáltuk egymást, így a barátságos válás csupán egy leányálomnak bizonyult. 3 évig szórványosan beszélgettünk karácsonykor vagy születésnapokon, de ez mindig vitába torkollott. Végül megszakítottuk a kapcsolatot. Néhány évvel később üzenetet küldött nekem egy közös barátomról, és megbeszéltük, hogy találkozunk. Minden jól ment, egész gyakran összefutottunk, majd kiveséztük azt is, hogy mennyit fejlődött az érzelmi intelligenciánk is ez idő alatt. Egy kis idő elteltével titokban összeházasodtunk, ám amikor ez kiderült, szinte mindenki sokkot kapott."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

3. Legyen szabadidőtök

"A párommal rengeteg időt töltöttünk együtt. 18 év házasságból meg merem kockáztatni, hogy nem igen volt olyan nap, hogy ne aludtunk volna együtt. Ennyi idő után még a legnagyobb szerelemtől is besokall az ember. Nálunk is pontosan ez történt! A nap 24 óráját együtt töltöttük, mivel én háztartásbeli voltam, a párom pedig otthonról végezte a munkáját. Az évek alatt lemorzsolódtak a barátok, megfogyattkozott a család, így maradtunk mi, a gyerekek és a problémák. Nem volt menekülési útvonal, így a válás mellett döntöttünk. Az együtt töltött évek alatt teljesen elvesztettük saját személyiségünket, így meg kellett tanulnunk újra felfedezni önmagunkat, hogy különálló individuumként működhessünk. Egy közös barátunk gyerekének az esküvőjén futottunk újra össze és ellenállhatatlanul ragyogtunk. Újra felfedeztük a másikban a régi tüzet... mondanom sem kell, azóta nem engedtük el egymás kezét, ám rájöttünk, hogy nem lehetünk együtt folyton."

Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A profi sport világában egyre több olyan női versenyző tűnik fel, aki nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem természetes szépségével is milliók figyelmét kelti fel. Közéjük tartozik a német...
Lifestyle
A hét elején egy hiba vagy váratlan fordulat kizökkentheti a Mérleget a megszokott rendszeréből. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...