Lifestyle

Újraházasodók tanácsai: íme 5 tipp, ami megmenti a kihűlt kapcsolatokat

4. Kell az extra

"A feleségem a figyelem és a megértés hiányára hivatkozva 4 év házasság után beadta a válókeresetet. Sajnos gyermekkorából fakadó önértékelési gondokkal és súlyos depresszióval küzdött. Én orvostanhallgatóként, plusz részmunkaidős állással nem voltam időmilliomos, így nem könnyítettem meg a dolgát. Egy évig könyörgött egy-egy lopott randevúért, ám a karrierem fontosabbnak tartottam, mint a kapcsolatunkat. A válás után végül elkezdtünk újra beszélgetni, mentek az éjszakába nyúló csetelések. Amikor már levizsgáztam több szabadidőm lett és volt bátorságom újra belevágni a kapcsolatunkba. Nem bántam meg."

5. Rosszkor találkoztatok?

"Előforul, hogy két embert valóban egymásnak teremtettek, ám rossz időben, rossz helyen találkoztak. Velünk is így volt. Túl fiatalok voltunk, becsúszott a lányunk, majd őt követte a fiunk, aki szintén nem volt tervezett gyerek. Hirtelen azt éreztük, hogy minden a nyakunkba szakadt és még nem éltük ki magunkat. A válás után a gyerekek nálam maradtak, randizásra és magamra egyáltalán nem volt időm. Egy nap elromlott a kocsim és csak a volt férjemet tudtam felhívni, hogy kihúzzon a slamasztikából. Akkor, ott valami történt: újra egymásba szerettünk. Tudom nem minden válás után történik ez meg, de az, hogy lerobbant a kocsim egy isteni jelnek vettem."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy új kutatás eredményei alapján a hőséghez köthető halálozások több mint harmadáért a globális felmelegedés következtében bekövetkező klímaváltozás tehető felelőssé.

Fotó: 123RF.com Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.