Lifestyle

Védettségi igazolvány nélkül is igénybe vehetjük a fizetős strandokat

Újra berobbanhat ettől a járvány?

A tény, hogy a fizetős strandok megnyílnak a szélesebb közönség előtt, természetesen megosztja az embereket. Egyesek örülnek a korlátlan szabadságnak, míg mások attól tartanak, hogy hatalmas tömegek özönlik el a vízpartokat, ezzel akarva-akaratlanul elősegítve a koronavírus intenzívebb terjedését. „Minden nyáron tele vannak a balatoni strandok és tele vannak az éttermek, nem tudom, hogy ez hogy lesz megoldható, én biztos, hogy valamilyen igazoláshoz kötném a strand látogatását, és az ott lévő éttermek látogatását is” - fejtette ki a véleményét Magyarhoni Johanna.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A vendéglátósok egy jelentős része csak teraszt alakít ki idén, így pedig elkerülhető lesz, hogy ellenőrizni kelljen a vendégek védettségi kártyáját. A legtöbb vendéglátóhelyen a személyzet nagy része már túlesett a vakcináción.

„A szabadstrandon szabad terasszal rendelkezünk, tehát minket igazából a különböző korlátozások csak annyiban érintenek, hogy azért fertőtlenítő pontokat mindenképpen kihelyezünk, ezt biztosítjuk az ide érkező vendégeknek, illetve a dolgozóink mind beoltották maguk” - mondta az ATV Híradójában Haszon Zsolt, a Parti Zóna Pizzéria tulajdonosa.

A legtöbb fizetős strandon jelenleg még nem kell belépőjegyet fizetni. Június 12-én indul a hivatalos szezon.

Fotó: 123rf

A másik négy oltóanyag még elérhető az érdeklődők számára - adta hírül a kormányzati tájékoztató oldal.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egyre több helyen lehet olvasni a sajtóban, hogy megjelentek a túlárazott szerelők, akik horribilis pénzeket kérnek egy-egy munkáért.
Lifestyle
Van, akinek ha bekötik a szemét, betuszkolják egy autó csomagtartójába, kiviszik egy erdőbe és a földút szélén kidobják, akkor sem okoz neki egyáltalán gondot hazatalálni, míg mások eltévednek a...
Sztárok
Katalin hercegnét mindenki kedvesnek és elbűvölőnek ismeri, ám a négy fal között sokszor jóval keményebb, mint azt bárki is gondolná róla.
Lifestyle
Lehet, hogy nem hangzik túl csábítóan, de napi egy csésze bab elfogyasztás lehet az egyik legegyszerűbb módja a hosszú távú anyagcsere-, szív- és érrendszeri egészség támogatásának.
Fashion&Beauty
Még csak január van, de az idei év legizgalmasabb ruhatrendje máris berobbant a divatvilágba. Hollywood It girljei és a világ stílusikonjai egyaránt rajonganak érte, hiszen egyszerre nőies, érzéki és...
Sztárok
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány...