Utazás

Ilyen az élet a bizarr kisvárosban, ahol mindenki ugyanabban az épületben lakik

Egy fedél alatt fekvő városnak is nevezik az alaszkai Whittiert, ugyanis a település csaknem teljes lakossága egyazon épületen osztozik.

Minden(ki) egy helyen

Mi történne, ha egy budapestnyi embert zsúfolnának össze egyetlen épületbe? Ez szinte már lehetetlenség, de ha mégis kivitelezhető lenne, bizonyára senki sem örülne neki. Mindenki úgy érezné magát, akár heringek egy gigantikus konzervdobozban - van azonban egy olyan település, amelynek minden lakója egyetlen épületen osztozkodik, és ez a furcsa körülmény egy cseppet sem zavarja őket. Persze nem Magyarországon található ez a különös kis városka - sőt, ami azt illeti, elég sokat kellene utaznunk, hogy rátaláljunk. Az alaszkai Whittierről van ugyanis szó, mely nem véletlenül kapta az "egy fedél alatt fekvő város" becenevet. A Mirror írta meg, hogy a város ikonikus épületében, a Begich Towers nevűben kap helyett a város szinte minden létfontosságú intézménye: itt található az iskola, a posta, egy klinika, a rendőrség, de egy bevásárlóközpont, sőt egy templom is. A város ráadásul kizárólag hajóval közelíthető meg - egy csatornán keresztül -, de persze nem a nap 24 órájában. Este 10 és reggel 5 között ugyanis nem közlekednek járművek a csatornán, így ebben az időintervallumban senki sem hagyhatja el a különös városkát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...
Lifestyle
Hiába van otthon szén-monoxid-érzékelőd, ha nem a megfelelő helyre szerelted fel, ugyanis egy rosszul megválasztott ponton a készülék nem feltétlenül képes időben figyelmeztetni a veszélyre.
Sztárok
Az Ázsia Expressz egyik legszorosabb befutója után nemcsak az eredmény, hanem Tischler Petra indulatos reakciója is beszédtémát adott. Ördög Nóra a helyszínen próbálta csillapítani a versenyzők...
Sztárok
Vona Gábor szereplése az RTL sikerműsorában, Az Árulókban a játék mellett a politikai múltjáról is vitát indított. Puzsér Róbert most hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét.
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...