Egészség

Gulyás Gergely: A legrosszabbra kell készülni, 9 hónap múlva akár újra beolthatnak mindenkit

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában vázolta fel, hogyan is változhat a hazai koronavírus-helyzet a közeljövőben.

Több vakcinánk van, mint ahányan oltásra várnak

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap az InfoRádió Aréna című műsorában adott interjút - írja az infostart.hu. A politikus arról fejtette ki a véleményét, milyen kihívásokat gördíthet elénk a jövőben a koronavírus-helyzet, de a kormány hosszú távú vakcinastratégiájáról is szót ejtett.

A rendkívüli jogrend fenntartása mindaddig indokolt, amíg szükségesek olyan korlátozások, amelyekre csak a veszélyhelyzet ad lehetőséget - szögezte le a beszélgetés során Gulyás Gergely, majd hangsúlyozta: továbbra is a beoltottak számához kötik az enyhítési folyamat egy-egy újabb fázisát, a következő mérföldkövet ebben a tekintetben az jelentheti, ha elérjük az 5 millió beoltottat, ugyanakkor ez még nem jelenti a rendkívüli jogrend megszűnését - fogalmazott a miniszter. "Eljutottunk oda, hogy több vakcina áll rendelkezése, mint ahányan oltásra várnak. Vannak, akik válogatnak az oltások között, mert attól tartanak, hogy a keleti vakcinával a külföldi mozgás lehetősége nem lesz azonos az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákhoz képest, ezért különösen a fiatalok kivárnak" - jellemezte a jelenlegi helyzetet Gulyás Gergely. 4,6 millió ember már regisztrált az oltásra, de mindemellett van 260 ezer olyan beoltott is, aki regisztráció nélkül jutott hozzá a vakcinához (rendvédelmi szervek dolgozói, egészségügyi alkalmazottak, idősotthonok lakói és munkatársai). De vajon hogyan lehet eljutni ahhoz a 3 millió emberhez, akinek a beoltása létfontosságú lenne a nyájimmunitás kialakulásához? Gulyás úgy fogalmazott, e tekintetben a kormány egyetlen eszköze, hogy kampányokban hangsúlyozza az oltás fontosságát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Egy-két hét múlva elérünk oda, hogy mindenkit beoltunk, aki szeretné. Innentől mindenkinek a maga felelőssége, hogy milyen kockázatot vállal" - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Fotó: 123rf

Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.