Sztárok

Irodalmárok gyerekei a magyarérettségin - egyszer az ő műveik lesznek a tesztlapon?

2021. május 3-án megkezdődött az idei, talán minden eddiginél rendhagyóbb érettségi időszak. A vizsgázók között pedig idén is találunk sztárcsemetéket. A mai napon pedig különösen nagy figyelem irányul a magyar irodalom vezető alakjainak végzős gyermekeire.

2021 - a legkülönösebb érettségi időszak

Elstartolt a 2021-es érettségi vizsgaidőszak, az első napon - a hagyományokhoz híven -, a magyar nyelv és irodalom tudásukról adhattak számot a diákok. Tavaly ilyenkor azt hittük, soha, egy évfolyam sem lesz majd annyira nehéz helyzetben, mint ők akkor, ám a 2020/2021-es tanév megmutatta, nagyot tévedtünk.

Az iskolák szinte egész tanévben digitális oktatással működtek, így az idei végzősök csak három évig jártak normál rendben gimnáziumba, sőt, ha nagyon szigorúan vesszük, akkor csak kicsivel több, mint kettő és fél évig. Ez pedig nem csupán azt eredményezte, hogy számtalan közös élményről kellett lemondaniuk, hanem azt is, hogy sokan emiatt nem részesülhettek olyan oktatásban, mint amilyenre szükségük lett volna.

A kormány azzal könnyítette az idei végzősök helyzetét, hogy a szóbeli vizsgát nem tartják meg, ám az írásbelit mindenkinek meg kell írnia.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az idei magyarérettségiben milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a vizsgázóknak, többek között Tóth Árpád, Arany János és Mikszáth Kálmán művei kerültek a feladatlapokra. Ez a szaktanárok szerint nagy ajándéknak számít, hiszen a tavalyi érettségin ugyanezek a költők szerepeltek. Azóta pedig feltöltöttük a nem hivatalos megoldásokat is.

Most pedig nézzük, mely művészek, hírességek gyerekei érettségiznek a héten!

Érettségi

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: pexels

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A hercegné teljesen összeomlott, amikor férje, az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly egy vita során olyan mondatot vágott felesége fejéhez, amitől minden nő ereiben megfagyna a vér.
Sztárok
Gwyneth Paltrow lánya, Apple Martin rengeteget örökölt édesanyja lélegzetelállító bájából, ami csak úgy sugárzik a fiatal modell legújabb divatfotóiról.
Lifestyle
A szerelemben váratlan fordulat állhat elő a Kosnál. Napi horoszkóp.
Utazás
Az egyik utazási szakértő szerint létezik egy módszer, amivel a tömött járatokon is alaposan megnövelhető az esély egy szabad helyre.
Lifestyle
Valaki váratlanul felkeltheti a Bika érdeklődését. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Home&Design
Sokat spórolhat majd, aki ilyen ablak mellett teszi le a voksát. Elképesztő, hogyan működik!