Sztárok

Kásás Tamás élete elmúlt 10 évéről vallott: „Egy csomó mindent egészen máshogy látok már, mint azelőtt”

Rájött, hogy nem érdekli a vízilabda

Édesapja Kásás Zoltán vízilabdázó és edző, így a kicsi Kása már 6 éves korában elkezdett vízilabdázni. Saját szavaival élve beleszületett a sportágba, nem volt más választása. „Párszor lenyilatkoztam már a közhelyet, hogy a vízilabda választott engem, nem én őt. Miután abbahagytam, utána kezdtem érezni, hogy én igazából nem vízilabdás vagyok, csak éppen egy vízilabdás testébe születtem” - mondta. Visszanézve már máshogy csinálna pár dolgot, például már húszéves fejjel elkezdett volna világot járni. „Nekem húsz évig csak a póló volt, és azt hittem, csak az a világ. Aztán vége lett és rájöttem, hogy nem érdekel a vízilabda” – mondta minden idők egyik legsikeresebb vízipólósa. Ez a felismerés indította el azon az önismereti úton, ami a mai napig tart.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Három és fél éve vegán életmódot folytat. Az elmúlt időszakban több helyen is nyilatkozott ebben a témában, amelyekből kiderül, hogy alaposan beleásta magát a tisztán növényi táplálkozásba, de a környezetvédelem és a fenntarthatóság is a szívügyei közé tartoznak, még ha nem is képes tökéletesen megfelelni az összes elvárásnak. „Ha van választási lehetőségem, akkor nem az előrecsomagolt, vagy a műanyag változatot veszem meg. Otthon is beszereltettem egy víztisztítót, így nem veszek palackos vizet sem. De autóval járok, és szeretek utazni, így gyakran ülök repülőre, ami nem éppen a legkörnyezetkímélőbb utazási mód. Szoktam mondani, hogy ez az életmód nem a tökéletességről szól, nem arról, hogy én nem ártok a környezetnek” – mondta el ezzel kapcsolatban.

Mióta tisztán növényi életmódot folytat, teljesen máshogy látja a világot, és nagyon sok felismerést köszönhet ennek a váltásnak. „Az elején azt hittem, csak az állatkínzással kapcsolatban voltak tévhiteim, de nem csak ebben hazudnak nekünk, hanem gyakorlatilag a reklámok, a fogyasztói társadalom is megvezet minket. Egy csomó mindent egészen máshogy látok már, mint azelőtt. Nem csak a testem, az elmém is kitisztult bizonyos szempontból azáltal, hogy nem viszek be rossz energiákat” – árulta el.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.