Sztárok

Charlotte Brontë titkos élete: máig nem tudni pontosan, mi okozta a lányregények írónőjének halálát

A Jane Eyre világhírű szerzőjének tragikus magánéletéről csak kevesen tudnak.

A kötelező olvasmány, amit minden lány szeretett

Charlotte Brontë neve biztosan sok hölgynek ismerős lehet, ő volt az az angol regényíró, aki 1847-ben megírta a lowoodi árva, Jane Eyre történetét. A szenvedéllyel fűtött leányregény világszerte a tinédzserlányok kedvenc olvasmánya volt, és Magyarországon is vannak olyan gimnáziumok, ahol a kötelező olvasmányok között kapott helyet. Nem volt azonban egyszerű az út, mire az olvasók elé került a népszerű kötet. Charlotte két testvére, Emily és Anne szintén írónőként szereztek sikereket, s bár az ő könyveiket az Üvöltő szeleket és az Agnes Greyt elfogadta a kiadó, Charlotte csak nehezen kapta meg a bizalmat a publikációra. Az első, Az angoltanár című regényét nem voltak hajlandók kiadni, azonban a Jane Eyre-nek adtak egy esélyt és milyen jól tették, hiszen óriási siker is lett. A szegénysorsú, vézna, betegeskedő fiatal nő hatalmas boldogságként élte meg, hogy az emberek megszerették az ő írásait is. A fantázia világ, amelybe gyerekként testvéreivel menekül a valóság elől, meghozta számára az elismerést. 31 évesen már ünnepelt író volt ő is, csak úgy, mint nővérei. Anglia-szerte meghívták különböző író-olvasó találkozókra és tudományos körökbe, nagy karrierrel és sok pénzzel kecsegtették, ő azonban nem akart Haworth-ból Londonba költözni. Nem lett volna szíve ugyanis magára hagyni nagybeteg édesapját. Az otthon biztonságában folyamatosan írt, mígnem váratlanul úgy döntött, mégsem szeretne vénkisasszony maradni és feleségül ment apja segédlelkészéhez - ettől fogva pedig egyre tragikusabbá vált a sorsa. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A Kossuth-díjas írónő magánéletéről csak ritkán lehet olvasni.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan mindig desszertekben gondolkoznak, ha cseresznyéről van szó, pedig a sós ételek mellé is jól passzol.
Fashion&Beauty
Ha már unod a farmert, idén nyáron itt az a trendi alternatíva, amely egyszerre kényelmes, stílusos és elképesztően sokoldalú.
Egészség
A nyári ruhacserét nemcsak a hőség indokolja, hanem a test természetes működése is. Azonban a fehér foltok nem mindig a dezodortól vannak.
Sztárok
Már rengetegen látták, hogy Arnold Schwarzenegger biciklivel járja Budapest utcáit.
Home&Design
Eleged van a bézs, a szürke és a „biztonságosan unalmas” enteriőrökből? Nem vagy egyedül. Egy új lakberendezési trend villámgyorsan hódít a közösségi médiában, és a célja egyszerű: olyan otthont...
Utazás
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.