Egészség

Ezzel az osztrák gyógyszerrel megakadályozható a COVID okozta tüdőkárosodás

A Bécsi Orvosi Egyetem közreműködésével olyan gyógyszert fejlesztett ki egy nemzetközi kutatócsapat, amellyel meg lehet akadályozni a koronavírus-fertőzöttek súlyos tüdőkárosodását. A gyógyszerfolyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell lélegezni.

Enyhébb lefolyás

Habár oltóanyagból már többféle is van a világon, a koronavírus súlyos lefolyását megakadályozó gyógyszer eddig alig akadt. Egy moszkvai vezetésű nemzetközi kutatócsapat, melynek a Bécsi Orvosi Egyetem, a MedUniWien munkatársa, Rudolf Valenta is tagja, azonban egy új módszerrel állt elő. A kutatók egy olyan gyógyszert fejlesztettek ki, amelyet belélegezve meg lehet akadályozni a fertőzöttek tüdejének károsodását. Valenta szerint eddig leginkább az amerikai Regeneron gyógyszergyár két antitestből és vérplazmából álló keveréke állt rendelkezésre a gyógyításhoz. Ennek lényege, hogy a Covid-19 fertőzésen átesett emberek véréből származó antitesteket használják fel a kezeléshez. A most kifejlesztett hatóanyag máshogy működik és már a második klinikai fázis elején tart. A gyógymód lényege, hogy egy ribonukleinsavat egy hordozó peptiddel vegyítenek, így a hatóanyag célzottan a fertőzött sejtekbe kerül, ahol megakadályozza a vírus továbbterjedését. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
A kommunista állambiztonság iratainak részleges megnyitása újabb meglepő neveket hozott felszínre. A frissen kereshető dokumentumok több ismert magyar közéleti és kulturális szereplő múltjára is...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Lifestyle
Egy különleges módszerrel könnyebben megelőzheted a rendetlenséget, ráadásul naponta mindössze néhány apró változtatásra lesz szükséged.
Utazás
Reggelente tényleg csak beszállsz, és indulsz. Ezt a régi trükköt újra használják a rutinos autósok.