Egészség

Lezárult a tömeges tesztelés ebben a magyar városban - minden második ember koronavírusos

Pécsváradon egy hónapon keresztül tartott a tömeges tesztelés, az eredmények korántsem adnak okot optimizmusra.

Volt, aki megkapta mindkét oltást, mégis megfertőződött

Miközben Magyarországon olajozottan halad az oltási program, és egyre több ember jut hozzá a vakcinához, ráadásul az operatív törzs mai bejelentése szerint hosszú idő után végre csökkent az aktív fertőzöttek száma, a Baranya megyei Pécsváradon véget ért a tömeges tesztelés, melynek eredménye aggasztó képet tár elénk - hangzott el az ATV Híradójában. A pozitivitás 50 százalékos, azaz minden második ember koronavírusos a városban, ráadásul vannak olyanok is, akik két oltás után is megkapták a fertőzést, jóllehet tünetmentesen vészelték át. A városban mindemellett folyamatosan zajlik az oltás - március végén szinte szünet nélkül oltották a lakosokat, de úgy tűnik, ez sem volt elegendő a járvány terjedésének megfékezéséhez.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"Jelen pillanatban lezárult ez a tesztelési sorozatunk, amelynek végeredménye – ugye korábban jeleztem, hogy egy korábbi szakaszban, egy olyan száz tesztelésig kétharmados pozitivitás volt. Most lezáródott közel kétszáz és átlagosan ötven százalék, tehát minden második ember pozitív lett" - nyilatkozta az ATV Híradójának Zádori Tamás, a település polgármestere.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális...
Sztárok
Nem mindennapi helyzetben próbálja ki magát Sánta Laci és Széphalmi Juliska: a válásuk után is együtt dolgozó, közös gyermeküket közösen nevelő expár az RTL+ Exek csatája második évadában is bizonyít...
Fashion&Beauty
36 új darab, a Black by Orsoya ready-to-wear vonal debütálása, couture ihletésű STARDUST lookok, kreatív divatkollaborációk és fine dining élmény egy összművészeti presztízseseményen.
Sztárok
A gyereksztárként világhírűvé vált Frankie Muniz újabb fordulóponthoz érkezett az életében. A színész és autóversenyző, valamint felesége, Paige Price közös közleményben jelentették be, hogy tíz...
Sztárok
Jennifer Lopez magánélete hosszú évek óta foglalkoztatja a publikumot, ezért nem meglepő, hogy a rajongók folyamatosan találgatják, vajon ismét nyitott-e egy új szerelemre. Az énekesnő és színésznő...
Lifestyle
Megrázó, ám végül szívmelengető történet borzolja a kedélyeket: egy elhanyagolt, dobozba zárt macska megmentése után a mikrochip ellenőrzése olyan titkot tárt fel, amely teljesen új megvilágításba...