Egészség

Lezárult a tömeges tesztelés ebben a magyar városban - minden második ember koronavírusos

Bezárták a helyi bölcsődét

Szombaton derült ki, hogy a helyi bölcsőde egyik munkatársa is elkapta a koronavírust. A dolgozók egyébként épp délután mentek volna az oltásra, ekkor derült ki, hogy egyikőjük megbetegedett. "Ezután a bölcsődei dolgozók felmentek, ugyanúgy leteszteltettük magunkat és további két pozitív teszt született ennek eredményeképp" - mondta az ATV Híradójának Voglné Horváth Zsuzsanna, az intézmény vezetője. Ezután már senkiben sem merült fel kérdésként, hogy be kell-e zárni a bölcsődét. A hatóságok azóta már megtették a szükséges óvintézkedéseket, az érintettek számára pedig elrendelték a karantént. "Igazából most két csoportban voltunk. Mivel mind a két csoport érintett, így mind a két csoport karanténba került, illetve azok a dolgozók, akik aznap, illetve előtte való két nappal találkoztak az érintettekkel" - ecsetelte a bölcsődvezető, aki abban bízik, hogy hétfőn kinyithatnak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Azon emberek is megkapták ezt a vírus, akik túl vannak már az oltáson, mind a kettőn. Illetve az is, aki decemberben bent volt, meggyógyult, és most újfent fertőzött lett" - utalt a tömeges tesztelés eredményére Zádori Tamás polgármester, aki azt is hozzátette: a már beoltott, mégis pozitivitást mutató emberek nem számoltak be tünetekről, csupán a tesztből derült ki, hogy megfertőződtek.

Fotó: 123rf

Válaszok a védőoltással kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdésekre.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.
Lifestyle
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.
Sztárok
Tíz együtt töltött év és öt gyermek felnevelése után hivatalosan is összekötötte az életét a világhírű futballista és modell kedvese.
Lifestyle
Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!