Egészség

A szakértő szerint túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán, de sok még a megoldandó probléma

Még nincs okunk az ünneplésre: az egészségügy továbbra is rendkívüli mértékben túlterhelt, és a fertőzöttek száma is meglehetően magas. Ennek ellenére a járvány tetőzésén már túl lehetünk - véli a biostatisztikus.

Túl a csúcson?

Ferenci Tamás biostatisztikus a napokban az ATV Heti napló című műsorának vendége volt, a szakértő akkor arról beszélt, hogy a koronavírus-helyzet a közeljövőben meg fog változni: mindenképpen csökken majd a kontaktusok száma, a kérdés csupán az, mennyivel. Arra is kitért, hogy a nyitásban sok a bizonytalanság. "Ha csinálunk valamit, azt apróbb lépésekben tegyünk, és fontos, hogy mérjük utána vissza az eredményt. Tehát nézzük meg, hogy ha enyhítünk valamit, az mennyit rontott a helyzeten" - fogalmazott akkor Ferenci. A beszélgetés során kitért a nyájimmunitás küszöbének kitolódására, a védettségi kártyára és a brit variáns fertőzőképességére is.

A biostatisztikus ezúttal a Portfolio-nak adott interjút. A Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Munkacsoport tagja egy hosszabb, nagyobb ívű gondolatmenet végén arra a konklúzióra jutott, hogy túl lehetünk a harmadik hullám tetőzésén - jóllehet ez még korántsem jelenti az, hogy minden problémánk megoldódott és a koronavírus-helyzet varázsütésre normalizálódik.

Fotó: 123rf

Lapozz, máris folytatjuk!

Oldalak

Egészség
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...