Lifestyle

A vőlegény arcára fagyott a mosoly, menyasszonya gonosz tréfát űzött vele az oltár előtt

Hosszú ölelés

Miután az egykori szerelmesek kibontakoztak egymás karjaiból, az exbarát meleg, baráti kézfogással szerette volna üdvözölni a leendő férjet. Mit is tehetett volna kínos helyzetbe csöppent vőlegényünk? Egy házasságnak olykor igencsak húzós ára van, és ebbe olykor-olykor az ilyen pillanatok átélése is beletartozik. Emberünk tehát nem tehetett egyebet, felvette a pléhpofát és elfogadta férfitársa jobbját. Arra azonban nem számított, hogy az úriember egy kedves, baráti ölelésben fejezi be a mozdulatot. Az internetezők többsége a felettébb kellemetlen pillanatok megtekintését követően arra az álláspontra helyezkedett, hogy szegény vőlegény bizony nagyságrendekkel tisztességesebb, nemesebb lelkű menyasszonyt érdemelne. Egyes hozzászólók azonban úgy döntöttek, inkább poénosra veszik a figurát. "Legalább engedélyt kért!" - utalt a menyasszonyra egy vicces kedvű kommentelő. Mindenesetre a botrányos esküvői momentumról tudósító TikTok-videó néhány pillanat alatt belopta magát a netes közönség szívébe, ugyanis több mint 5 és fél millióan tekintették már meg a népszerű közösségi platformon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy menyasszonynak nem csupán a teste, de a lelke is díszbe öltözik, ha végre oltár előtt, színes vendégsereg szeme láttára - és persze álomszép ruhában - fogadhat örök hűséget szíve választottjának. De mi történik akkor, ha az ifjú ara utólag, az esküvői képeket nézegetve ébred rá, hogy egy hatalmas divatbakit követett el a ceremónián, melyre még legjobb barátai sem figyelmeztették?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.