Találd meg a lelki békédet hazánk meseszép sztúpáinak egyikénél!

Tégy utazást a buddhista világban és leld meg a megvilágosodást!

A buddhizmus „templomai”

A halomra emlékeztető, csúcsos sztúpák buddhista vallási építmények. A legenda úgy tartja, hogy Buddha halála után a testét elhamvasztották, és a hamvait nyolc sztúpába osztották el. Majd i. e. 3. században Asóka felnyittatta ezeket az eredetileg földhalomból készült épületeket, és a hamvakat még tovább osztotta az általa épített több ezer sztúpában.

Ha te is a lelki békédet keresed vagy szeretnél egy misztikával átitatott, a kelet varázsát idéző épületben feltöltődni, látogass el a sztúpák egyikébe, amelyek az 5 elem szimbolikája szerint épültek. De jó, ha tudod, hogy a sztúpák között akadnak olyanok, amelyek magánterületen találhatóak, így előzetes egyeztetésre van szükség ahhoz, hogy megtekintsd őket.

Az egyik ilyen magántulajdonban lévő építményt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében leled. Az úszói sztúpát a Nyugati Tanítvány Sztúpának is nevezik. Az 1987-ben épült aprócska, de mégis nyugalmat árasztó remekművet ugyancsak Kőrösi Csoma Sándor tiszteletére emelték. Uszó egyik ikonikus építményét Dharmakírti Padmavadzsra szentelte fel, aminek az Uszó Buddhista Oktatási Kulturális és Elvonulási Központ kertje ad otthont.

Nézd meg galériánkban a többi mesébe illő sztúpát!

Varázslatos sztúpák kis hazánkban

Leadfotó: 123rf
Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.