Sztárok

Törőcsik Mari ismét kórházba került - Ilyen állapotban van most a színművész

A hírt volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette.

Törőcsik Mari két hete kórházban van

A 85 éves Törőcsik Marit hőemelkedés miatt került kórházba, két hete megfigyelés alatt tartják. Jól van, de ápolásra szorul korábbi betegségei miatt – derült ki a TV2 Tények című műsorából. A háromszoros Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő többször került kórházba az elmúlt években, azóta szakképzett ápoló vigyáz rá egész nap velemi otthonában. Már hónapok óta nem hagyta el a házat, nehogy elkapja a koronavírust, a járványveszély miatt pedig szokásos kezeléseit is elnapolták. Szomszédja szerint azért szállították kórházba, mert „nem merték otthon hagyni, nehogy tüdőgyulladás legyen belőle”.

A kötelező vizsgálatok elvégzése után, amikor úgy volt, már hazatérhet, újfent hőemelkedése lett, ezért a biztonság kedvéért bent tartották – mindennek már két hete. A kórházi kezelés tényét a színésznő volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette. Mint elmondta, Törőcsik Mari jól van, de ápolásra szorul a korábbi betegségei miatt. Csak a biztonság kedvéért tartják megfigyelés alatt, és az egész családja várja haza.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Talán ők maguk sem gondolták volna az elején, de a DWTS profi versenyzői ma már maguk is sztároknak számítanak.

Leadfotó: facebook.com/atv.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem minden időszak alakul úgy, ahogyan eltervezzük, és néha a legnagyobb kihívást éppen a váratlan fordulatok jelentik. Három csillagjegy előtt most olyan napok állhatnak, amikor a türelem lesz a...
Sztárok
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...