Utazás

Így változik a MÁV és a Volán menetrendje a hosszú hétvégén

A közlekedési cégek azt kérik, aki teheti, ne most utazzon.

Ünnepi menetrend

A MÁV és a Volánbusz is közzétette, hogyan módosul járatainak menetrendje a hosszú hétvégén. Nemzeti ünnepünk, március 15-e ebben az évben hétfőre esik, ennek megfelelően alakították át a vonatok és a távolsági buszok menetrendjét a közlekedési cégek. A vonatok március 14-én, vasárnap az ünnepnapi, 15-én, hétfőn pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek – jelentette a MÁV. A már nem tanuló 26 éven aluli személyek a 33 százalékos hétvégi kedvezményt március 12-én 10 órától 15-én 23:59-ig vehetik igénybe - tették hozzá.

A hosszú hétvégén nem csupán a MÁV, de a Volánbuszok közlekedési rendje is változik. Március 14-én vasárnap munkaszüneti napnak megfelelő, 15-én a hét első tanítási és munkanapját megelőző munkaszüneti napnak megfelelő, 16-án a hét első tanítási és munkanapnak megfelelő rendben közlekednek a Volán járatai. A járványhelyzet eszkalálódása miatt a közlekedési cégek arra kérik az utazóközönséget, hogy aki teheti, ne most vegye igénybe szolgáltatásaikat. Ha pedig valaki mégis kénytelen utazni, ne személyesen, hanem interneten keresztül vagy mobiltelefonja segítségével vásároljon jegyet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Derült és csapadékmentes időnk lesz ma, megfelelő látási viszonyok között lehet autózni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.
Lifestyle
Vannak biztos, valamint kevésbé biztos trükkök is a poloskák ellen a netezők szerint.
Lifestyle
Azért sokat tehetünk azért, hogy a telefon akkumulátora hosszú ideig jó állapotban maradjon.
Sztárok
Harry és Meghan újabb brit hazatérése ezúttal nemcsak a családi viszonyok miatt került a figyelem középpontjába, hanem egy olyan kérdést is felszínre hozott, amely évek óta komoly vitákat vált ki a...
Sztárok
Folytatódik az RTL műkereskedő-realityje, de már Alföldi Róbert nélkül.