Sztárok

Peller Mariann: „Közel állok ahhoz, hogy elfogadjam ezt a testet, amit kaptam”

Az önelfogadásig vezető út

Mariann az évek során nemcsak lelkileg, de testileg is sokat változott. „Másfél éve érzem azt, hogy közel állok ahhoz, hogy elfogadjam ezt a testet, amit kaptam. Hosszú munka volt ezzel. Régen egy pattanás, egy lepattant köröm is ki tudott borítani. Azon agyaltam, hogy mit fognak gondolni az emberek, azonnal kevesebbnek éreztem magam. Smink nélkül azért még most sem mennék ki az utcára, de az egyéb külsőségek már nem érdekelnek. Már tudom, hogy én attól nem leszek értéktelenebb ember, ha 2 centivel le van nőve a hajam. Persze azt is tudom, hogy a mai világban szükség van a külsőségekre, főleg, ha sok emberhez szeretnénk eljutni.

A viszontagságos 2020-as év

A műsorvezetőnek is nehéz volt a tavalyi év, főleg a vége. „Sok olyan információt kaptam az elmúlt év végén, ami arról szólt, hogy az emberiség rossz irányba halad. De rájöttem, bármit mondok, bármit teszek, nem tudom megmenteni az emberiséget. Abban viszont van hitem, hogy jó irányba tudunk mozdulni. Az idei év az egyéni felelősségvállalás éve. Érdemes tudatosan szembe nézni azzal, hogy mit tettünk, mit nem akarunk már tenni, és mit tehetünk azért, hogy jóvá tegyük” – mondja mély meggyőzéssel Mariann, aki szerint jó cél lenne úgy létezni, mint a Dalai Láma, de tudja, hogy erre ő sem képes, hiszen az egy másik szint.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A teljes beszélgetés

Mariannal, erről a beszélgetésről egy videó is készült a Lead Yourself interjúsorozat keretén belül, amit Soós Dávid vállalkozó, üzleti mentor készített. Dávid, fiatal kora ellenére már sokat tapasztalt. Sokszor bukott el, s állt fel, így megtanulta, hogy csak rajta múlik, hogy mit hoz ki magából és az életéből. A teljes beszélgetés itt érhető el:

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...