Sztárok

"A zene boldogító hatása baj esetén megsokszorozódik" - 70 éves a zseniális karmester

Mert és nyert

Fischer Iván számos új koncertformát valósított meg. Új reformokat vezetett be az együttes irányításában, felkészítésében. Intenzív próbaidőszak mellett elfogadhatóvá, kötelezővé tette a kamarazenélést, segítve ezáltal az együttes művészeinek fejlődését.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"Amikor 1983-ban szakítottam a szokásos karmesteri „pályával”, és úgy döntöttem, hogy a szakma hatalmas ellenállása ellenére új, újfajta, magas célokra törő zenekart hozok létre, a legtöbb barátom azt mondta, hogy „ezt itt nem lehet”. Most, évtizedekkel később már értem, miért gondolták így, és én miért bíztam mégis a kísérletben" - tette hozzá a művész, aki szilveszter éjjel a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen az utóbbi évek legmegindítóbb Himnusz-feldolgozását mutatta be.

A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án a Duna TV kétórás showműsorában adják át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat, 12 kategóriában.

Leadfotó: facebook.com/ivan.fischer.733

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.
Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.