Sztárok

Húsz éven át titokban tartotta szerelmét és gyermekét a világhírű festőművész

Nem ismerték fel a tehetségét

Cézanne Párizsba költözve ismerkedett meg a kor legnagyobbjaival: Renoirral, Monet-val, Pissarróval, majd Van Gogh-gal. Az impresszionista festők 1874-ben rendezték meg első közös kiállításukat, amelyen ő is részt vett, de a közönség értetlenül állt Cézanne képei előtt, ezért ezt követően három évig a világ elől elbújva alkotott. Második kiállításával ismét felborzolta a kedélyeket, de nem hagyta magát: művészetében nem ismert megalkuvást, élete végéig azt festette, amit a lelke diktált. Képein a fájdalom, a csalódottság, a kiábrándultság, a depresszió, az állandó önbizalomhiány, a szeretetéhség, a düh, és az erőszak jelentek meg. Ezt pedig sehol nem fogadták kellő elismeréssel, ezért többéves vándorút után végül a szülővárosa melletti kis faluban, Gardanne-ban telepedett le. Apjától való rettegése felnőttkorában sem hagyott alább, ez pedig élete későbbi szakaszaiban az emberi kapcsolataira is hatással volt.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...