Sztárok

Jakupcsek Gabriella és lánya, mint két tojás – Fotókon a 12 éves Emma

Nem csak külsőre hasonlít anya és lánya.

Anya és lánya

Jakupcsek Gabriella január 18-án ünnepli az 58. születésnapját, habár elnézve a műsorvezető fiatalos külsejét és lendületét, ezt elég nehéz elhinni. Pedig szakmai múltja árulkodó, karrierje közel harminc évvel kezdődött el, és szerencsére nem úgy tűnik, hogy egyhamar véget ér. A magyar televíziózás meghatározó alakja három gyermek büszke édesanyja. Fiai már felnőttek, a műsorvezető pedig majdnem 46 éves volt, amikor kislányával volt várandós. A bulvársajtó ekkoriban nagyon kipécézte magának, Gabi állítása szerint kegyetlenül bántak vele. „Szándékosságot sejtettek amögött, hogy egy sikeres nő 45 évesen miért akar harmadik gyereket. Nagyon sokat változott a világ azóta. Ma már nemhogy elfogadott, hanem kifejezetten pozitív, hogyha valaki későn még belevág a szülőségbe, de akkor ez tabukat döntögetett. Rettenetesen rosszul kezelte a bulvársajtó” – mondta el egy korábbi interjúban a tévés. Emma Róza 2008. november 30-án látta meg a napvilágot, vagyis ma már 12 éves. Mutatjuk, milyen szép kamasz lett belőle!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt hullámvölgyeiről a népszerű műsorvezető.

Leadfotó: facebook.com/jakupcsek

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...
Lifestyle
Van, amikor egy étterem már az első pillanatban levesz a lábadról, de az igazi élmény csak akkor kezdődik, amikor megérkeznek az első fogások. A budapesti MOL Campus földszintjén található ZAZIE...
Lifestyle
Egy heves téli vihar, a vezetékekre fagyó ónos eső vagy egy hirtelen hálózatkimaradás másodpercek alatt változtathatja a meleg otthonodat fagyos, sötét csapdává.
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.