Sztárok

Veres Mónika is elkapta a koronavírust

Elkapta a vírust

"Nem említettem még korábban sehol, de én is átestem rajta. Szerencsére komolyabb tünetem nem volt, de egyik pillanatról a másikra megszűnt a szag- és az ízérzékelésem. Aggódtam, mi lesz, ha megfertőződöm, mert kiskoromban asztmás voltam, és többektől is hallottam, hogy akinek légúti alapbetegsége van, annál súlyosabb lehet a betegség lefolyása. Örülök, hogy nagyobb gond nélkül megúsztam" - részletezte Nika, akinek bár családtagja, közeli hozzátartozója nem került kórházba, több művésztársát is elveszítette.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Zokogtam, amikor kiderült, hogy elhunyt Mihály Tamás, neki köszönhetem, hogy annak idején elindultam a zenés színház útján. Nem sokkal később pedig elveszítettük Balázs Fecót is. Megrázott, hogy el kellett búcsúzzunk két csodálatos tehetségű zenésztől, ugyanakkor rá is döbbentett, hogy mennyire gyorsan elmúlik az élet. Nem tudhatjuk, meddig tart a földi küldetésünk, éppen ezért bármilyen közhelyes, a legnehezebb helyzetben is tenni kell a dolgunkat, szorgalommal és alázattal" - folytatta az EMeRTon-díjas énekesnő.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.