Bed&Love

A négy fal között nem lehet mindig maximumon szeretni

Az egy jó dolog, hogy a párunk velünk van

“Ezt sose felejtsétek el: a párunk azért a párunk, mert szeretjük, és akit szeretünk, azzal szeretünk lenni” – mondta Várhegyi Anna, szexuálterapeuta, aki szerint a nehéz pillanatokban ezt nem árt felidézni. Tanácsai valójában univerzálisak, olyan dolgok, amelyeket akkor is jó megfogadni, ha nincs koronavírus.

Játszatok!

A végtelen film – és sorozatnézésen kívül csináljatok közösen mást is. Játsszatok a valóságban, itt van például egy beszélgetős játék. És persze ez a szexre is vonatkozik – ha már ott a lehetőség, hogy össze vagytok zárva, próbáljátok ki a lakás különböző pontjain, próbáljatok ki szexkütyüket, akár szerepjátékot, amihez csak kedvetek van…

A szex nem jár

Csak azért, mert a csajod a csajod vagy mert a pasid a pasid, nem jelenti azt, hogy "le kell" veled feküdnie, akkor is, ha nem akar. Tekintsétek az összezártságot egy nagy előjátéknak, és csináljatok kedvet a másiknak a szexhez, intimitáshoz. Csak masszírozzátok, simogassátok egymást, vagy csak figyeljétek amikor mesél valamiről, kicsit udvaroljatok egymásnak, és engedjétek, hogy történjenek a dolgok, ahogy történnek. Minden görcsösség, és kötelezettség libidógyilkos.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nem kötelező mindennap szexelni

Persze, ha mindkettőtöknek oké, akkor lehet, akár naponta többször is, de ne gondoljátok azt, hogy most mindenki egész nap szexel otthon, csak ti nem! Semmit ne csináljatok csak azért, mert kell, vagy mert így szokás!

A szex tökéletes feszültség levezető, sok konfliktust tud “finomhangolni”. Szóval ne büntess szexmegvonással, jobban jártok mindketten, ha egy nagy szex után beszélitek meg a dolgokat, akkor már biztos más színben látjátok a világot! A szex nem csak a feszkó miatt jó, hanem csodálatos élmény, amiből táplálkozhat a kapcsolat, egy muníció, amely megerősíti a kapcsolódást, amire izgalmas visszagondolni.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Bed&Love
Fashion&Beauty
A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.