Eddig láthatatlan volt, 60 év után azonban újra megjelent a spanyol Stonehenge

Védelem

A Dolmen megjelenése ugyan vonzza a turistákat, de aggodalomra is okot adott: a látogatók az emlékmű körül felügyelet nélkül, szabadon kószálnak, ezáltal pedig a kőoszlopok veszélyesek rájuk nézve, hasonlóképp pedig az ember is kárt tehet a megalitokban, amelyek a vízben az évtizedek alatt elkezdtek mállani, repedezni. Peraleda de la Mata lakosai éppen ezért arra sürgetik a spanyol kormányt, hogy szállítassa a sziklákat biztonságosabb helyre, ahol ép állapotukat is lehetséges megőrizni, valamint tanulmányozni is a ritka gránitokat. Az emlékmű megmentésére ezért online petíciót készítettek, amit eddig már több mint 44.000 ember alá is írt. A spanyol kulturális és ökológiai minisztérium, és több régész, valamint kutató azonban úgy véli, hogy a megalitok szállítása kárt tehet a Dolmenben. Jelenleg arra vonatkozóan tesznek erőfeszítéseket, hogy a kőoszlopokat kulturális értékké nyilvánítsák, ami lehetővé teszi az emlékmű maximális védelmét. Mostanra azonban a Valdecañas vízszintje normalizálódott, ezért a Guadalperal egésze újra víz alá került, és nem tudni, mikor válik ismét láthatóvá.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2020-ban is bevezettek néhány új előírást bizonyos országokban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.