Sztárok

Mítosz vagy valóság? Az orosz hercegnő legendája, aki visszatért a halálból

Igazság

Anna Anderson ezt a tényt jól kihasználta, és zavaros tudattal, memóriazavarokkal és homályos emlékképekkel azt állította, ő a megmenekült Anasztázia, aki a csodával határos módon túlélte a rettenetes hajnalt. A Romanov család életben maradt rokonai közül néhány rokont teljesen meggyőzött, ám sokan kételkedtek sztorijában. A lány olyannyira meggyőző volt, hogy közel 60(!) évig számos kutató, történész, politikus és családtag vizsgálta, és vitatkozott arról, valóban ő lehet-e a cári leszármazott. A hat évtizedes bizonytalanság azért is állhatott fenn, mert az akkori tudományos eszközök még nem voltak alkalmasak arra, hogy kétségtelenül bebizonyítsák, vagy kizárják, hogy ő a II. Miklós cár lánya. A kérdést Anna halálával a tudomány tisztázta.

1984-ben ugyanis meghalt Anna, akitől a kutatók azonnal szövetmintát vettek, és összehasonlították a család még élő tagjainak mintáival. A vizsgálatok után egyértelművé vált, hogy a nő nem Romanov-leszármazott, hanem egy lengyel parasztlány, bizonyos Franzisca Schanzkowska. A nő aki, majd hatvan éven át sikeresen átvágta a világot, és csak halála után tudták bebizonyítani, hogy született csaló volt.

A Romanov-holttestekre egyébként igencsak későn, az 1990-es években bukkant rá egy történész, aki azonban csak kilenc csontvázat találtak a szibériai erőkben. Kettő azonban még mindig hiányzott. Ennek köszönhetően persze megint szárnyra kelt a szóbeszéd, hogy talán mégis élhet Anasztázia, ráadásul olyan pletykákat is suttogtak, hogy egyesek látni vélték a megmenekült Romanovokat Oroszországban. Ennek a képtelen legendának azonban a 2007-es év vetett véget, a két hiányzó csontvázat is megtalálták nem messze a család többi tagjainak helyétől. Bár sokan még ma is kételkednek, hogy valóban a cári család maradványait találták meg a régészek, a tudomány szerint egyértelműen bizonyítható, hogy a a Romanov család tagjai. A családot végül rehabilitálták Szentpéterváron újratemették őket, 2000-ben a Romanovokat pedig szentté avatták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Így vált az utolsó orosz cári család brutális mészárlása igazi mítosszá, egy legendává, ami talán azért született, hogy e az egész életében hányatott sorsú orosz nép lelkében még éljen a remény. Remény a túlélés lehetőségére, remény egy jobb világ eljövetelére. Ezért maradhatott életben hatvan évig Anna Anderson szélhámossága, hiszen sokszor jobb hinni egy bizonytalan illúzióban, mint beletörődni a kegyetlen valóság brutalitásába.

November 26-án került sor a Játékszín falain belül Peller Mariann Szerelemszövetség című regényének bemutatójára, melynek apropóján Szabados Ágnessel beszélgettünk.

Leadfotó: Wikipédia - Közkincs, Forrás: allthatsinteresting.com, refinery29.com, mult-kor.hu

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.