Lifestyle

Ez a férfi 1968-ban megjósolta, mi történik velünk a jövőben: Elképesztő, miket látott előre

Zanzibár

Egyik leghíresebb írása a Zanzibár (Stand on Zanzibar) - ez a szóban forgó 1968-as darab, melyben felveti a 2000-es évekre vonatkozó jóslatait. Aki esetleg nem olvasta, annak a lényeg: Brunner könyvében előrevetíti, hogy 2010-re a Föld lakossága eléri a hétmilliárdot (2011-ben történt meg igazából), ezért kénytelen szembenézni a túlnépesedés kockázatával, ennek következményeként pedig a születésszabályozással. Bejött továbbá a látomásai közül az is, hogy a politikai erőviszonyok globális szinten teljesen átalakulnak, a vallás egyre szélesebb körben vált ki erőszakot a különféle csoportokból, illetve, hogy a médiának olyan virtuális platform és kiterjedt közösségi hálózat lesz a kezében, melynek segítségével azonnali visszajelzést kaphat, gyakorlatilag bárhol a világban. Előrevetítette azt is, hogy várható a 2010-es évek végéhez közeledve egy nagyobb járvány, amely "átformálja" a társadalmi és gazdasági viszonyokat globális szinten - ez ugyebár a tavaly tavasszal kitört Coviddal bekövetkezett.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Brunner egyébként nem volt látó. A jövővel kapcsolatos dolgokat mind hosszas tanulmányozásra, forráselemzésekre alapozva írta meg, nem a hasára csapva. Következtetéseit ügyesen vonta le az olvasottak alapján.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
A fűtésszámla csökkentésének egyik leghatékonyabb módja nem feltétlenül az olcsóbb tüzelőanyag keresése, hanem a hőveszteség mérséklése és a megtermelt energia minél jobb hasznosítása.
Lifestyle
Ahány ház, annyi szokás a rántott húsnál is, de azért vannak séfmódszerek, amiket érdemes kipróbálni.
Lifestyle
Az elmúlt időszakban nagy területen fagypont alá esett a hőmérséklet, és hát rengeteg embert érdekel, mikor láthat havazást.
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.