Home&Design

A hideg is kiráz tőlük: Fotókon minden idők leghátborzongatóbb házai

A Whaley-ház

Első ránézésre ez a Kaliforniában található, San Diego-i lakás teljesen átlagos, szép családi háznak tűnik. Azonban ha kicsit jobban szemügyre vesszük a bájos ingatlant, már a képen keresztül is érezzük, hogy itt valami nagyon nem stimmel. És valóban nem - a megépítése előtt többen is felakasztották magukat ezen a helyen - és később a kísértették a ház lakóit. A tulajdonos lánya Violet a beköltözés után 1885-ben szintén itt ölte meg magát. Azóta nem lakott benne senki, manapság pedig múzeumként működik, mivel a különös sztori vonzza a turistákat.

A rettegés háza

Szinte mindenki ismeri a Rettegés háza című horror történetét, mely a valaha volt egyik legkelendőbb könyv és film, amely állítólag valódi eseményeken alapul. A valódi sztori azonban az, hogy 1974. november 13-án Ronald J. DeFeo Jr. az egész családját meggyilkolta Long Island-i otthonuk ágyában, a későbbi tulajdonos pedig furcsa természetfeletti eseményekről számolt be, amelyeket sikerült is diszkretizálni is. Ennek ellenére sokaknak túl hátborzongató ahhoz, hogy el is higyják a sztorit, és a mai napig kételkednek benne.

A Menendez-ház

Jose és Kitty Menendez furcsa, brutális meggyilkossága Beverly Hills-i kastélyukban 1989 óta nemzetközi rejtély. A gyilkosságot a Menendez szülők két fia követte el, akik azt állították azért követték el a bűncselekményt, mert apjuk bántalmazta őket. A gyilkosságot követő hat hónapban és letartóztatásuk előtt a testvérek egymillió dollárt költöttek szüleik pénzéből, végül mindkettőjüket életük végéig tartó börtönre ítélték.

A Ramsey- ház

A 6 éves JonBenét meggyilkolása már több mint tíz éve megoldatlan ügy, mely az egész világot lázban tartja - azóta is. A mai napig nem tudni pontosan, mégis mi történt abban a házban, és ki volt a tettes.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A LaLaurie-ház

A New Orleans francia negyedében található LaLaurie-háznak komoly és sötét története van. Az ingatlan egykor Madame Marie Delphine LaLaurie tulajdonában állt , aki állítólag megkínozta és megölte rabszolgáit. Amikor tűz ütött ki az ingatlanban, a szomszédok betörtek a házba, hogy segítsenek, szörnyű jelenet szemtanúi voltak - melyek igazolták az állításokat. LaLaurie állítólag Párizsba menekült, hogy elkerülje a büntetést - azóta pedig ki tudja, hány lélek kísért a helyen.

A Villisca Axe gyilkos ház

Az Iowa-i Villisca kicsi városának egyik bájos utcájában egy régi, tragikus múltú családi ház található. 1912. június 10-én valaki ebben a házban megölte Josiah Moore-t, az egész családját és két vendégét, a tettest azonban nem kapták el. Manapság leginkább túróázók látogatják meg a helyet és töltenek itt el egy-egy éjszakát, ám rendszeresen furcsa hangokról és rémisztő jelenségekrről számolnak be.

A Myrtles ültetvény

Sokak számára ez a leghátborzongatóbb ház a világon, és az idelátogatók szerint valami renkívüli sötét erő uralja a helyet. Állítólag az ingatlan még az 1796-os években épült, indánok sírja fölé. Állítólag azóta tíz gyilkosság történt a helyszínen, az itt élő család pedig mérgezésben hunyt el.

Lapozz a következő oldalon folytatjuk!

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...