Sztárok

Heidi Klum tombol - Évek óta pasija van, mégis exférjére féltékeny

Dögös hollywoodi színésznővel randizik Seal, volt neje pedig őrült módjára tombol miatta.

Új életet kezdtek

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy sem a házassága, sem a válása nem volt egyszerű Heidi Klumnak és Sealnek, de az egykori sztárpár öt évvel a válásuk után is képesek meghökkentő dolgokat produkálni. A legutolsó információ, hogy a '90-es évek legszexisebb szupermodellje a szintén német származású zenésszel, Tom Kaulitz-cal alkot egy párt. Tavaly óta Klum és a Tokio Hotel gitárosa nemcsak paparazzi fotókon, hanem a vörös szőnyegen is együtt szerepelnek, így a jelentős, 16 év korkülönbség ellenére is belevágtak a közös életbe. A közönséget megosztotta a hír, hogy a 45 éves sztár egy olyan fiatal fiúval enyeleg a kamerák előtt zavartalanul, aki kis túlzással akár a fia is lehetne, de a német modell exférje, Seal egyáltalán nem szólt bele a kapcsolatba. Közös gyermekeiket javarészt édesanyjuk neveli, mégsem érezte úgy, hogy bármilyen joga lenne pálcát törni korábbi párja választása miatt. Exfelesége azonban nem volt ilyen tapintatos, amikor kederült, hogy az énekes kivel randizik.

Már öt éve lezárták a kapcsolatukat

Érthetetlen reakció

Heidi Klum és Seal 2005 és 2014 között voltak házasok, és bár a modell nem sokkal a válás után már randizgatott másokkal, exférje gondosan óvta a médiától magánéletét. Sem a szakításukról, sem az új barátnőjelöltekről nem beszélt, kizárólag szakmai tevékenységéről nyilatkozott. Egy héttel ezelőtt azonban kiderült, hogy Seal a 43 éves, Oscar-díjas dél-afrikai színésznővel, Charlize Theronnal randizik. A gyönyörű, hollywoodi színésznővel már közös gyerekeik is találkoztak, akik ezt elmesélték az édesanyjuknak. Klum a szomszédok szeme láttára esett neki Sealnek - írta meg a Daily Mail.

Heidi Klum mégsem olyan boldog fiatal barátja mellett?

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Teljesen kifordult önmagából

Magából kikelve ordítozott a brentwoodi otthona előtt Heidi Klum, amikor a szokásos két heti látogatás végén hazavitte gyermekeiket exférje. Seal rövid úton otthagyta a perlekedő volt feleségét, aki azt kifogásolta, hogy négy közös gyerekük - ebből három közös, egyet pedig az énekes a nevére vett - találkozott a sztár új barátnőjével. Az elmúlt öt évben a zenész egyetlen nővel sem randizott nyilvánosan és gondosan óvta a családi békét, de úgy tűnik, teljesen kiborította a bilit azzal, hogy felvállalta, hogy Charlize Theronnal randizik. Az új sztárpárnak kikiáltott páros egyelőre nem erősítette meg, hogy valóban összejöttek volna, de a Los Angeles-i médiában és a kerítések között már nyílt titok. A kérdés csak az, hogy Klum miért kapott dührohamot a hír hallatán, ha már ő is boldog valaki mással?

Seal állítólag azért szeretett bele a filmsztárba, mert hasonlít exnejére

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...