Egészség

Óvakodj a kullancsoktól! Így távolítsd el őket

Fontos az időzítés és a technika.

Kullancs szezon

A tavasz beköszöntével indul a kullancs szezon is. Az enyhe tél miatt sajnos egyre több kullancsra kell számítanunk egy-egy túrázás során. Legyünk nagyon figyelmesek és óvatosak velük szemben. Fontos, hogy mindig jól nézzük át saját és kiránduló társaink bőrét, hogy ne húzza meg magát egyetlen élősködő sem, hiszen komoly betegségeket, fertőzéseket terjeszthetnek.

A szakemberek szerint az időzítésen múlik minden. Ha a kullancsot 72 órán belül eltávolítjuk, akkor nem okozhat fertőzést, ám ez csak a felnőtt példányokra vonatkozik, a kisebbek akár egy nap alatt is jóllakhatnak, miközben megfertőznek minket, ezért az a legfontosabb, hogy időben cselekedjünk. Ám nem mindegy, hogy azt hogyan tesszük. A legjobb módszer a csipesz, a kullancskanál vagy a cérna használata, amivel nem nyomjuk össze a kullancs testét. Ez azért nagyon fontos, mert ha mégis összenyomjuk a kullancs testét, a benne lévő kórokozókat – mintha egy fecskendő dugattyúját nyomnánk meg – magunkba préseljük -írja a webbeteg.hu.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A legprecízebb eljárásról egy videót is feltettek a szakemberek, érdemes tehát ezt a technikát mindenkinek elsajátítania. Aki pedig sokat túrázik és biztosra szeretne menni, kérje orvosától a kullancs elleni védőoltást.

Leadfoto: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...