Egészség

Tudósok kimutatták - Életünk három periódusában érezzük magányosnak magunkat

Magány és bölcsesség

Jeste hozzáfűzte, hogy kutatásuk szerint a magány és a bölcsesség között fordított kapcsolat áll fenn: "Más szóval, azok az emberek, aki elég bölcsek, nem érzik magányosnak magukat, és fordítva". Jeste a tanulmány bevezetőjében Vivek Murthyt, a korábbi amerikai tisztifőorvost idézte, aki szerint a magányosság annyira csökkenti a várható élettartamot, mintha az ember napi 15 cigarettát szívna el.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A kutatásban 340 San Diegó-i lakos vett részt 27 évestől 101 évesig, és egyiküknek sem volt semmilyen komoly fizikai vagy szellemi betegsége. Jeste és csoportja a kutatás előtt azt feltételezte, hogy az idősebbek mondják majd magányosnak magukat. Meglepetésként érte őket, hogy életkor szerint a nyolcvanas éveik végén járókon kívül további két magányossági csúcspontot is találtak: a húszas éveik végén és az ötvenes éveik közepén járóknál. Az eredményekből nem derült ki, hogy miért érzik kiugróan magányosnak magukat ezekben az életkorokban a válaszadók, de Jeste megosztotta erről saját elméletét.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Egészség
Sztárok
A rajongók hónapok óta találgattak, most azonban egy nyaralási fotó végleg leleplezte a mesébe illő Forma-1-es álompárt.
Lifestyle
Bár a klímát már lehet távolról is vezérelni, de a szakértők egyáltalán nem ajánlják, hogy így használjuk.
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.