Egészség

Sokkoló és életveszélyes: ezzel kúrálják autista gyerekeiket egyes anyák

Tönkreteszik a gyerekük egészségét

Dalmayne elmondása szerint a legdurvább, amivel felderítőmunkája során találkozott egy olyan hatéves gyerek, akinek a bélrendszerét teljesen tönkretették a szülőktől kapott beöntések, ezért kolosztóniás zacskót kell viselnie élete végéig. A nő egyébként már többször próbálta felhívni a figyelmet a gyakorlat életveszélyes voltára, de a szülők elutasítják: boszorkánynak nevezik, akinek kimosták az agyát a vakcinák.

A sokszor nagyon durva tünetekről egyébként sokszor maguk a szülők számolnak be a csoportban. Az egyik anyuka azt kérdezte, mitől lehet, hogy a gyereknek elkékült a szája, egy másik pedig azt írta, mióta a beöntéseket adja, egyre fáradtabb és erőtlenebb a fia.

Az ügyben egyébként már nyomozás indult, az viszont nehezíti a dolgot, hogy a klór-dioxidos beöntés egyelőre nem számít illegálisnak. A csoport tagja viszont többször is figyelmeztették egymást, hogyha családgondozók vagy védőnők érkeznének hozzájuk, próbálják meg eltüntetni a vegyszert.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Van, amit már te is biztosan átéltél!

Fotó: 123rf; leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.
Lifestyle
Hatalmas családi botrány kerekedett abból a lagziból, ahol a friss feleség titokban retusálta ki a fotókról párja legkedvesebb gyerekkori barátját.
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.