Sztárok

Többet ésszel, mint erővel - A Váltságdíj forgatásán jártunk

A főszereplőkkel a sorozat kulisszatitkairól beszélgettünk.

Váltságdíj

Ha most felmérést végeznénk és megkérdeznénk, milyen típusú sorozatot néznek az emberek a legszívesebben, valószínűleg a bűnügyi témájú, krimi féle verzió lenne a nyertes. Ez egyébként nem meglepő, tekintve, hogy a műfaj rengeteg elemet ötvöz: van benne akció, rejtély, dráma, bonyolult emberi kapcsolatok - gyakorlatilag minden, ami egy jó show-t élvezhetővé tesz. Sokszor úgy véljük ugyanakkor, hogy már egyik sem ad semmi újat vagy különlegeset, hiszen nagyjából az összes egy kaptafára íródik. Erre viszont mi tudunk egy jó ellenpéldát hozni, amit úgy hívnak: Váltságdíj (Ransom).

A Váltságdíj című sorozat alapvetően szintén egy-egy központi bűnesetre helyezi a hangsúlyt, azonban a döntő különbség a hagyományos nyomozós TV show-khoz képest ennél az, hogy a karakterek nem erővel, hanem ésszel oldják meg a problémákat. A Ransom fő üzenete az erőszakmentesség, hogy az ember a megfelelő szavakkal, intelligenciával és tárgyalóképességekkel fegyver nélkül képes felülkerekedni a legkilátástalanabb szituációkon is, ha tudja, hogyan kell tökéletesen alkudozni.

Tartalom

A sorozat központi karaktere Eric Beaumont (Luke Roberts). Ő az egyik legjobb vészhelyzet-kezelő és túsztárgyaló, aki kivételes emberismeretét használja ahhoz, hogy megoldja a legkülönlegesebb és legösszetettebb emberrablási, illetve váltságdíj-követelési ügyeket. Képességeinek köszönhetően olyan extrém bűnügyi szituációkban is megállja a helyét, amikben senki más. Csapatával a világot járva segít az áldozatoknak, akiket mindig sikerül hazajuttatnia. A történet Laurent Combalbert hivatásos túsztárgyaló életére és munkásságára épült, akit szakmájában a legjobbként tartanak számon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A színészek és a karakterek

  • Luke Roberts - Eric Beaumont
  • Sarah Greene - Maxine Carlson
  • Nazneen Contractor - Zara Hallam
  • Brandon Jay McLaren - Oliver Yates

Korábban volt szerencsénk eljutni a Váltságdíj hazai forgatására az etyeki Korda Filmstúdióba, ahol többek között betekintést nyertünk a sorozat kulisszái mögé, valamint a főszereplőkkel is beszélgettünk. A következőkben a velük készült interjúkat olvashatod.

Lapozz tovább az interjúkért!

Fotó: AXN

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Megrázó őszinteséggel vallott állapotáról a korábbi világelső teniszsztár. Chris Evert közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt, miszerint a gyilkos kór másodszor is megtámadta a szervezetét. A...
Lifestyle
Az autógumira hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a világ egyik legunalmasabb, legmagától értetődőbb tárgyára. Fekete, kerek, gumiból van, kész. Pedig a gumik történetében is akadnak meglepően...
Lifestyle
Ha autóval közlekedsz, biztosan láttad már az útkereszteződésekben, parkolóházakban vagy szűk utcákban kihelyezett hatalmas, gömbölyű tükröket. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nagyobb...
Lifestyle
Az állásinterjúk egyik legnehezebb kérdése még a legtapasztaltabb jelentkezőket is zavarba hozhatja. Egy szakértő most elárulta, milyen választ tartanak a HR-esek a leghitelesebbnek – és mely...
Fashion&Beauty
A nagy kánikulában nemcsak a felsőinket és a cipőinket érdemes lecserélni könnyedebb darabokra, hanem a nadrágválasztásunkat is érdemes újragondolni. Idén nyáron több régi kedvenc háttérbe szorul,...
Lifestyle
Mindannyian imádjuk a frissen mosott ruhák illatát és puhaságát, ám a túlzott öblítőhasználat komoly veszélyeket rejt. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy reflexből minden mosáshoz adagolják, miközben...