Utazás

Ezen a tökéletes helyen nyaralnak a szépségkirálynőink

Szépségükkel okoztak felfordulást

A két udvarhölgy már a Miss Balaton elődöntő alatt jó barátságot kötöttek, a verseny felkészítő táborában is szobatársak voltak, így nem volt kérdés, hogy közösen utaznak a mediterrán országba. „Egyik nap Sidi Bou Said festői szépségű városába látogathattunk el, amit sokan csak úgy neveznek, a tunéziai partok gyöngye. Egy igazi fehér-kék falucska, amely egy kikötő mellett magasló sziklafalon épült. Itt nem csak egy gyönyörű zenei múzeumot csodálhattunk meg, de találkozhattunk a 2017-es év Miss Tunézia versenyének győztesével is, aki egy rendkívül kedves, közvetlen lány. Szintén emlékezetes maradt számunkra, hogy épp az ott tartózkodásunk alatt a szállodánk adott otthont egy tunéziai modellversenynek, amelynek döntőjét izgatottan kísérhettük végig. Gyönyörű lányok szálltak versenybe egymással, de ami azt illeti, mi is számtalan bókot kaptunk a helyi férfiaktól. Például egyik nap a taxisofőrök is összevesztek rajtunk, hogy melyikük vigyen el minket a kért helyszínre” – emlékezett vissza Dóra, aki születésnapját is az álom utazás alatt ünnepelhette.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Pezseg és tele van energiával, lenyűgöző ősszel és télen is.

Fotó:Kiss Gergely; Leadfotó:123rf.com

Oldalak

Utazás
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...