Utazás

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás: megvan a Balaton legjobb hotele!

Mondd meg Te, hogy melyik legyen A HÓNAP HOTELE augusztusban!

A hotelek tesztelést a Kis-Balaton környéke, Hajdúszoboszló, Debrecen és környéke, illetve a Balaton után augusztusban Budapest környékén folytatjuk. Megfordulunk majd a Dunakanyarban, a Velencei-tónál, a Cserehát lankáin és az Alföld kapujában is. Most vasárnap egy fiatal női ikerpárt ismerhettetek meg, akik a pest megyei Vasadra a Nádas Tó Park Hotelbe és a visegrádi Thermal Hotel Visegrádba látogattak el. Angi és Esztella 22 éve hegedülnek és most egy hosszú, fárasztó turné után szerettek volna feltöltődni, illetve befejezni egy új szerzeményüket, amikor Angi, az ikerpár egyik tagja, éppen alkotói vállságban érezte magát. Ha nem láttad az adást és kíváncsi vagy a tesztelt hotelekre, illetve arra, hogy végződött az ikrek hétvégéje, akkor megnézheted az RTLMost!-on.

Szavazni szokás szerint az adás után egy hétig lehet a facebook.com/azevhotele oldalon az adásban megismert hotelekre. A szavazók között ebben a hónapban is hetente két wellness hétvégét sorsolunk ki, de megnyerhetitek további nyereményeink egyikét is. Ezen a héten erre a két Budapest környéki hotelre szavazhattok:

Nádas Tó Park Hotel***Superior

A szálloda Budapesttől 30 km-re található a 4-es főút mentén, egy öthektáros zöldövezeti területen, közvetlenül egy gyönyörű tó partján található. A hotel a jó levegő és a nyugalom szigete: egyhektáros horgásztó, tófürdő, hatalmas kalandpark és játszótér, valamint számos pihenésre alkalmas helyszín közül válogathatunk. A szálloda és a pihenőpark a különleges természeti környezetének köszönhetően ideális esküvői- és csapatépítő helyszín is lehet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

További információért kattints ide.

Thermal Hotel Visegrád****Superior

A szálloda a festői szépségű Dunakanyarban, Visegrád mellett, a Pilisi Parkerdő szomszédságában, Budapest belvárosától mindössze 40 kilométerre található. A szálloda egyik különlegessége a Duna étterem, melynek panorámás terasza Dunakanyarra néz. Visegrád másik különlegessége a természeti látványosságok mellett az 1300 méter mélységből nyert, 39 °C-os, ásványvíz minőségű forrás, mely a hoteltől alig pár méterre tör a felszínre és a wellness központ medencéit is táplálja.

További információért kattints ide.

Oldalak

Utazás
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...
Egészség
A tanévkezdés után nemcsak az új órarend és a különórák miatt érdemes figyelni az iskolai tájékoztatókat. Az ősz egy olyan időszakot is hoz, amely bizonyos évfolyamok számára fontos egészségügyi...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük az érzést: eljön a hétvége, és ahelyett, hogy pihennénk, feltöltődnénk vagy a szeretteinkkel töltenénk az időt, órákon át küzdünk a makacs vízkővel, a zsíros sütővel és a véget...
Fashion&Beauty
Amikor a divatvilág bedob egy újabb szokatlan szabásvonalat, a legtöbb nő reflexből nemet mond. Hordó-nadrág? Barrel-leg pants? Már a neve is olyan, mintha egy fa hordóhoz lenne hasonlatos – érthető...
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...