Sztárok

Erre tanítja gyermekeit Ördög Nóra karácsony közeledtével – Megható, amit elárult nekünk

A gyermekeinek is ezt tanítja

"A gyerekeim azt látják, hogy kiállunk az ehhez hasonló jó ügyek mellett, úgyhogy szerintem biztatni sem kell majd őket. Talán a jó példa az már önmagában elegendő lesz. Pont most válogattunk át játékokat és tudják, hogy ezeket olyan gyerekek fogják kapni, akiknek nincsen" – tette még hozzá, majd azzal folytatta, náluk hogyan telnek majd az ünnepek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Remélem nyugisan fog telni a karácsonyunk, most erre megvan minden esély. December 24-én otthon leszünk, a mi otthonunkban, 25-én pedig elmegyünk a szüleimhez, náluk töltünk pár napot. Eléggé be van osztva az időnk, az ünnep és a két ünnep közötti időszak is. Eléggé eseménydúsan telik. Szinte minden napra jut valami. Vagy mi megyünk valahova, vagy hozzánk jönnek vendégségbe. Nekünk ez arról szól, hogy együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk és kiélvezzük, hogy van egy kicsit nyugisabb időszaka is az évnek" – mondta és már sietett is, hogy minél több adományt vehessen át a rászorulók számára.

Wolf Kati minden karácsonykor pityereg egy kicsit - Az énekesnő elárulta, miért

Wolf Kati egy vele készült friss interjúban árulta el nekünk, minden karácsonykor könny szökik a szemébe. Olvasd el, mire gondolt az énekesnő, amikor ezt mondta!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...